Pénzügy

Eltűnnek a külföldi munkavállalók

Több mint 20 százalékkal csökkent 2009 első három hónapjában a külföldi munkavállalók száma Magyarországon, az előző év hasonló időszakához viszonyítva - ismerteti a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) az Országgyűlés foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi bizottságának európai ügyekkel foglalkozó albizottsága számára készített tájékoztatójában, amelyet a testület hétfői ülésén tárgyalt.

Az adatok szerint 2008 első negyedévéhez képest 13 ezerrel csökkent a külföldiek foglalkoztatása Magyarországon, míg 2009. március végén az érvényes munkavállalási engedélyek és külföldiek foglalkoztatására irányuló bejelentések száma összesen 44,4 ezer volt.

Az Európai Unióból Magyarországon munkát vállalók száma 35 százalékkal esett vissza, az egyéb európai országokból származóké mintegy 5 százalékkal mérséklődött, miközben az Európán kívüli országok Magyarországon dolgozó állampolgárainak száma több mint 10 százalékkal emelkedett.

A gazdasági válság miatt a Magyarországon dolgozó szlovák és román állampolgárok száma esett vissza a legjelentősebben. Míg az előző év azonos időszakában több mint 3 ezer szlovák munkavállaló lépett be a magyar munkaerőpiacra, addig 2009 első három hónapjában csak 420-an létesítettek újonnan munkaviszonyt. Ezzel együtt 2009. március végén mintegy 15 ezer szlovák állampolgár dolgozott Magyarországon, ami 17 százalékos csökkenésnek (3 ezer fő) felel meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik