Pénzügy

Kétmillió felett a brit munkanélküliek száma

Jóval kétmillió fölé emelkedett a februárral zárult negyedévben a brit munkanélküliek száma, az állástalanság 1997 óta nem volt ilyen nagy.

Február végén 2,1 millióan voltak állás nélkül a munkaképes korú lakosságon belül, 177 ezerrel többen, mint december elején, közölték a brit statisztikai hivatalban szerdán. Ez a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szabványai alapján számolva 6,7 százalékos aránynak felelt meg.

A munkanélküliek száma már a januárral zárult három hónapos időszakban átlépte a kétmilliós lélektani határt: annak a negyedévnek a végén 2,03 millióan kerestek munkát Nagy-Britanniában.

A Financial Times nemrég közölt nagy-britanniai körképe azt mutatta, hogy egyre több brit jelentkezik az eddig jórészt kelet-európai EU-munkavállalók által betöltött, alacsony fizetésű, nehéz fizikai munkával járó állásokra is a súlyos recesszió nyomán tömegessé váló hazai munkanélküliség miatt.

Mindeközben – éppen a brit gazdaság mély válsága és a font jelentős árfolyamveszteségei miatt – az EU-bővítés óta nem tapasztalt mélypontra süllyedt a Nagy-Britanniában szerencsét próbáló kelet-európai EU-munkavállalók száma.

A brit belügyminisztérium legutóbbi statisztikája szerint a tavalyi utolsó negyedévben a 2004-ben uniós taggá vált nyolc kelet-európai országból – Magyarországról, Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Szlovéniából és a balti államokból – 29 ezer új munkavállaló jegyeztette be nagy-britanniai állását. Az egy évvel korábbi azonos időszakban 53 ezren érkeztek a térségből a brit munkapiacra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik