Pénzügy

Egyre több munkavállaló jár pórul külföldön

Egyre több magyar munkavállaló kerül bajba a nyugat-európai országokban, a gazdasági válság mélyülésével mind több külföldi veszíti el munkáját ezekben az államokban is. A Külügyminisztérium szerint nem szabad szaktudás és konkrét munkalehetőség nélkül útnak indulni.

Magyarországról továbbra is a legtöbben Nagy-Britanniában próbálnak munkát keresni, épp ezért itt a legmagasabb a bajba jutott magyar munkavállalók aránya. A pórul jártak közül hetente több tucatnyian jelentkeznek a londoni magyar konzulátuson, részben tanácsot, részben pedig azt kérve, hogy juttassák haza őket, miután pénzük elfogyott.

Szűkült az ír piac

Sokan kipróbálják a szerencséjüket úton hazafelé, leginkább Párizsban vagy Brüsszelben, ám a helyzet egyik helyen sem sokkal jobb, mint az Egyesült Királyságban. Hollandiában a visszaesés elsősorban az ideiglenes munkavállalókat a szerződéses idénymunkásokat sújtja, mivel őket a legegyszerűbb elbocsátani. Szűkülnek a munkalehetőségek Írországban és Spanyolországban is, onnan szintén megkezdődött a hazatelepülés.

A jelek szerint még nem annyira súlyos a helyzet Olaszországban, Svédországban és Dániában, de e három állam egyébként is kevésbé vonzza a magyar munkavállalókat.

Becsapott dolgozók

Németország és Ausztria munkaerőpiaca még nem teljesen nyitott a magyar állampolgárok számára, egyelőre kvóták szabályozzák, hogy hány magyar kaphat állást, de azért mindkét helyen vannak, akik próba-szerencse alapon indulnak útnak és feketén próbálnak munkát vállalni. A legtöbb gond ebben a két országban inkább abból adódik, hogy mostanában egyre több munkaadó kísérli meg becsapni a dolgozókat, nem a beígért bért vagy munkafeltételeket biztosítva. Ilyen esetekben a magyar konzulok nem járhatnak el döntőbíróként, és jogi képviseletet sem tudnak adni.

Fontos a nyelv- és a szaktudás

Általában két dolog okoz gondot. Egyrészt az érintettek úgy utaznak ki, hogy itthonról előzetesen nem tesznek semmit, hogy állást találjanak, és csupán a helyszínen derül ki a számukra, hogy véget ért a korábbi előnyös helyzet, amikor az “utcáról” is el lehetett helyezkedni. Másrészt jogvitába keverednek a munkaadóval, mivel az nem tartja be a korábban kialkudott feltételeket. Ráadásul a csalók is egyre aktívabbak, sokszor saját honfitársukat tévesztik meg, jól fizető külföldi állást, széleskörű egyéb juttatásokat ígérve.

A Külügyminisztérium továbbra is óvatosságra intik a külföldön munkát vállalókat. A tárca szerint tanácsos már Magyarországról alaposan előkészíteni a munkavállalást, nehogy utólag érje kellemetlen meglepetés a kiutazókat. “Kérjük, ne induljanak el felelőtlenül, szaktudás és nyelvtudás nélkül, a szerződés, a tényleges munkakörülmények és a bérezés, valamint a megélhetési kiadások pontos, előzetes ismerete nélkül” – hangsúlyozta Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik