Pénzügy

Pedagógusoknak is ajánlottak állást

A pályakezdők a legfontosabbnak azt tartják, hogy a leendő munkahelyükön jól körülírt feladataik legyenek, és emellett stresszmentes és barátságos légkörre vágynak. A fizetési igénye a több diplomát szerzett fiataloknak a legnagyobb: több mint 300 ezer forint – áll az országos állásbörze értékelésében.

A kiállítók – az álláskeresőkhöz hasonlóan – a felelősségteljes munkakört hangsúlyozták, illetve többen kiemelték a továbbképzés támogatását és az utazási költségtérítést. A látogatók által fontosnak tartott magas fix alapbért így a kiállítók mindössze 18 százaléka biztosítja a munkavállalói számára. A felmérés tanúsága szerint az álláskeresők elvárásai és a munkaadók által kínált feltételek elsősorban a továbbképzés, a béren kívüli juttatások, és a vállalati kultúra területén találkoznak.

A legmagasabb, 300 ezer forint feletti bérigénye a többdiplomás, gazdasági vagy informatikai munkakörben dolgozó munkavállalóknak van. A legkevesebbet, 120 ezret pedig az érettségivel rendelkező látogatók és a doktori vagy másoddiplomás képzésben részt vevő bölcsészek, illetve a gazdasági területen továbbtanulók kérték – értékelte Hajdú Csongor, az esemény szervezője a HVG állásbörzén gyűjtött adatokat.

A legkeresettebb végzettségek

Az elkövetkező 6 hónapban a kiállítók 61,54 százaléka gazdasági, pénzügyi, 48,08 százaléka mérnöki, műszaki, 32,69 százaléka pedig informatikus végzettségű diplomásokat keresett. Meglepően magas az egyéb kategória aránya is, 25 százalékos, ahol a turizmus és a pedagógia a legtöbbet említett, keresett szakterület.

A munkaadók az idén is többségében 1–3 év tapasztalatot szerzett fiatalokat, valamint a több mint hároméves gyakorlattal rendelkező szakembereket, friss diplomásokat keresték.

A legnépszerűbb munkaadók

A legjobban kedvelt vállalat 2008 őszén az IBM, az Audi, illetve a Nestlé lett. A tavasszal az első helyet megszerző Nokia most összesítésben a negyedik helyen végzett.

A kiállítók a leendő munkatársak megtalálásához az állásbörzén történő megjelenést tartották a legjobb csatornának. További hatékony módszerként az online hirdetést, a személyzeti tanácsadók vagy fejvadászok igénybevételét és a személyes kapcsolatokon alapuló ajánlást jelölték meg.

A leggyakrabban használt hirdetési fórumként a saját honlapot jelölték meg, illetve ebben a körben népszerű a különböző oktatási kiállításokon való részvételt. A legkevésbé elérhető hirdetési fórumok közé sorolták a rádiós vagy televíziós hirdetést, illetve – anyagi okokból – a megjelenést saját vagy egyéb kiadványban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik