Pénzügy

Ötszáz embert rúgnak ki Szombathelyen

Két hónap alatt félezer embert küldenek el a Laird Technologies szombathelyi üzeméből - adta hírül kedden a Vas Népe című megyei lap online verziója.

A világ egyik vezető elektronikai alkatrészgyártója, az amerikai Laird Technologies 2005 áprilisában jegyeztette be magyarországi cégét, s kevéssel később Szombathelyen meg is nyitotta gyárát.

A világ számos pontján, ötvennél is több egységgel rendelkező, a legnagyobb márkákat kiszolgáló vállalat azért döntött a vasi megyeszékhely mellett, hogy termelését közelebb hozza az egyik legnagyobb megrendelőjéhez, a Jabil Circuit üzeméhez, s így pénzt és időt takarítson meg. A Jabil Circuit azóta bezárta gyárát, a Laird Technologies szombathelyi egysége viszont továbbra is kapott megrendeléseket és 700 embert foglalkoztatva tovább működött.

Néhány hónapja a cég még további létszámbővítéssel járó fejlesztéseket fontolgatott, a gazdasági válság miatt azonban minden egyik pillanatról a másikra megváltozott.

Ola Fredriksson, a Laird Technologies magyarországi ügyvezetője a lapnak nyilatkozva elmondta: a telefonok iránti kereslet hirtelen, és olyannyira drasztikusan lecsökkent, hogy novemberben a vállalat kénytelen volt leépíteni a kölcsönmunkásait, a megmaradt 375 közül 127-nek pedig pénteken jelentették be, hogy február 5-ével megszűnik a munkahelye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik