Pénzügy

A diploma megduplázza a fizetést

Egyetemi diplomával épp kétszer annyit lehet átlagosan keresni, mint alapfokú végzettséggel. A nők bére szinte minden képzettségi szinten alacsonyabb, mint a férfiaké, és minél többet tanult valaki, annál bizonyosabb, hogy részt vehet egy céges tanfolyamon – áll egy friss felmérésben.

Ha a magyarországi bérek nagyságát a tanulmányok tekintetében elemezik, akkor kiderül: legjobban az egyetemi végzettséggel rendelkezők keresnek, bruttó átlagfizetésük: 243 500 forint. A bérek nagysága az iskolai végzettségtől függően fokozatosan csökken, sőt a felsőfokú intézmény is számít – áll a Merces.hu bérinformációs portál felmérésében, amelyet százezer munkavállaló önkéntesen megadott bérinformációi alapján készítettek el.

Egy főiskolai végzettségű munkavállaló átlagban már „csak” 219 ezer forintot keres, OKJ-s képzéssel pedig átlag havi 159 600 forintra számíthat. Egy ezressel alacsonyabb az érettségizettek bére, az érettségi nélküli középiskolával 139 ezer forintot lehet keresni, míg a legalacsonyabb fizetést, 126 900 forintot az alapfokú végzettségűek kapják. Bár a legtöbb munkavállaló legmagasabb végzettsége az érettségi, az egyetemet sikeresen elvégezve átlagban 35 százalékkal többet kereshetünk.

A nők hátrányban

A nemek közti fizetésbeli különbség minden végzettségi szintnél megtalálható. A férfiak többet keresnek az ugyanolyan iskolával rendelkező nőknél. A legnagyobb különbség az érettségi nélküli középiskolai végzettségnél mutatkozik, itt a férfiak átlagfizetése 150 300 forint, az ugyanilyen végzettségű nők ennél 28 százalékkal keresnek kevesebbet.

Jelentős a differencia az alapfokú végzettségnél is: a nők 27 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál (139 500 forint a férfiak, míg 102 200 forint a nők átlagfizetése). A legkisebb különbség a nemek között az OKJ-s képzésnél adódik, itt „csupán” 11 százalékos a hölgyek lemaradása. (171 500 szemben a 152 600 forinttal). A végzettség szintjének növekedésével csökken a nők fizetésbeli hátránya.

Budapesten csak a diplomások keresnek jobban

Befolyásolja a fizetés nagyságát, hogy az ország mely részében dolgozik a munkavállaló. Budapesten csak felsőfokú végzettséggel éri meg a legjobban munkát vállalni – a főiskola ott 244 100 forintot, az egyetem pedig átlag 260 200 forintot ér. Az alacsonyabb végzettségű dolgozók Komárom-Esztergom megyében keresnek a legjobban, az általános iskola átlagban 146 700 forintot, az érettségi nélküli középiskola 164 300 forintot, az érettségi pedig 178 000 forintot jelent.

A legtöbb béren felüli juttatást az érettségivel rendelkezők és a diplomások kapják. Végzettségtől független azonban a munkába járás költéségének megtérítése és az ingyenes italellátás a munkahelyen. Az alkalmazottak képzése szintén csak a közép- és felsőfokú végzettségűeknél magas, ugyanez a helyzet szolgálati mobillal és gépkocsival is.
A notebook és a flexibilis munkaidő viszont csupán a diplomásoknál szerepel számottevően juttatásként.

A diplomát megfizetik

Adminisztratív alkalmazotti pozícióban elhelyezkedni a felmérés szerint bármilyen végzettséggel van esélyünk, de a különbség persze jelentős az általános iskolai végzettség (128 400 forint) és az egyetem (193 ezer forint) között. Érettségizett könyvelőként átlagban 164 200 forintot, diplomásként pedig 228 800 forintot kereshetünk. Egy üzletkötőnél is inkább a rátermettség és az ügyesség számít, de mégis jelentős fizetésbeli különbséget ad az érettségi (nélküle 164 300 forint, érettségivel 194 200 forint).

Némely banki munkához sem feltétel a diploma, mégis jelentős hátránya van egy érettségivel rendelkező ügyféltanácsadónak (192 600 forint) az ugyanebben a pozícióban dolgozó diplomáshoz képest (főiskola: 239 ezer, egyetem: 250 900 forint). Egy érettségizett programozó átlagban 240 900 forintot keres, egyetemi végzettséggel pedig 284 000 forintot.

Rossz a magyarok helyzete

Szlovákiával és Csehországgal összehasonlítva itthon keresünk a legrosszabbul, bármilyen végzettséggel rendelkezünk. Egy szlovák másodfokú diplomás átszámítva 262 ezer forintra számíthat, egy cseh munkavállaló 322 200 forintra, szemben a magyar 243 600 forintos kilátással. Hasonló a helyzet az érettségivel is. Szlovákiában átlag 171 600, Csehországban pedig 219 500 forintnak megfelelő összeget keresnek, míg Magyarországon átlagosan 158 600 forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik