Pénzügy

Prémium helyett buksisimogatás?

A leépítésektől való félelem miatt a dolgozók teljesítménye csökken, így a válságban a cégeknek másképp kell motiválniuk őket. Ha a takarékosság jegyében a prémiumra nem jut pénz, a fizetés reálértéke csökken, és képzésekre, tréningekre sem telik, akkor újra az emberi kapcsolatok felé kell fordulni. A dicséret lehet a munka mozgatórugója.

A bizonytalanság okozza a legnagyobb félelmet, a dolgozók nem tudják, hogy mit hoz a holnap, lesz-e még állásuk. A pletykák visszaszorítása nagyon fontos, ezért a vezetőnek beszélgetnie kell a munkatársakkal, és őszintén el kell mondania nekik, hogy a cég jelenlegi nehéz helyzetében mit vár el tőlük, illetve ők mire számíthatnak.

Juhos Andrea, a DBM Magyarország ügyvezetője szerint ez főként akkor fontos, ha már volt egy leépítés, és mondjuk tíz ember munkáját a jövőben hárman végzik el. Ilyen esetben a főnöknek érdemes leülni a „megmaradt” kollégákkal, és megkérdezni őket, melyik feladatot vállalnák be szívesen. Így akár még a nemszeretem munkákra is talál önként jelentkezőket. Emellett a vezető megmutatja azt is, hogy ad a beosztottak véleményére.

Pénz nélkül is kell az ösztönzés

Recesszióban csak kreatív megoldásokkal motiválhatók a dolgozók. Ha egy vállalatnak meg kell húznia a nadrágszíjat, és nem tud képzésekre, tréningekre költeni, akkor is számos olyan módszere lehet, amelyekkel ezt pótolhatja. „A vezető a beosztottját például elviheti magával a tárgyalásokra, hogy ezáltal fejlődhessen. Az sem kerül semmibe, ha tudatosítja a beosztottakban: a cégnek szüksége van a munkájukra. És ha még emellett kíváncsi is a problémáikra, időt szakít rájuk és pozitív visszajelzéseket ad, akkor enyhítheti a félelmeiket” – mondta Juhos Andrea a FigyelőNetnek.

A karriertanácsadó azt tapasztalta, hogy ha egy leépítés után valaki megtartotta a munkáját, még nem biztos, hogy maradéktalanul boldog. Két gondolat motoszkál ilyenkor az emberek fejében: „Mi lesz a azokkal, akiknek el kellett menniük, és mikor kerülök én sorra?”. Juhos Andrea úgy gondolja, hogy az alkalmazottak legjobban az állásuk elvesztésétől tartanak, a fizetéscsökkenés, az átszervezés vagy a megnövekvő munkamennyiség nem annyira rettenti el őket, hiszen ezek nem fenyegetnek létbizonytalansággal. „Ha a munkahely megőrzésének az az ára, hogy a fizetés nem emelkedik, akkor ezt a legtöbben megértik.”

A tréning műfaja megváltozik

A csapatépítő, többnapos tréning eltűnik, a helyét a válság- és változáskezelő stratégiákat felvázoló képzések veszik át. A cégvezetők most elsősorban arra szeretnének választ kapni, hogy miként érinti a recesszió az adott vállalkozás működését, a munkatársak hogyan élik meg a pénzügyi válságot, milyen félelmeik, tapasztalataik, információik vannak – állítja a Generatív Tanácsadó Iroda vezetője, Bene János.

Amikor egy cég kénytelen a költségeket visszafogni, nemcsak az a feladata, hogy megtalálja a megkurtítható kiadásokat, de legalább olyan lényeges az is, hogy intézkedéseket elfogadtassa az alkalmazottakkal. A vezetőket tehát fel kell készíteni arra, miként adják át úgy a megszorító intézkedéseket, hogy a kollégák együttműködők maradjanak. Bene János hangsúlyozta: „Tapasztalataink szerint az élménytréningek helyét olyan módszertani képzések veszik át, amelyek a válság vállalatra gyakorolt hatásait elemzik, és hozzásegítik a résztvevőket a kiút megtalálásához”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik