Pénzügy

Tükröt tartanak a magyar HR-nek

A tavalyi adatok szerint sok cégnél nincs HR-szervezet, kevesen tartják fontosnak az utánpótlás-nevelést és a képzést, illetve a leggyakoribb béren kívüli juttatás a mobiltelefon. A gyerekcipőben járó HR-stratégiák ellen is küzd az emberi erőforrással foglalkozók elé tükröt tartó Országos HR Benchmark felmérés, amelyet az idén újra meghirdettek.

A 2008-as felmérés a Szociális és Munkaügyi Minisztérium védnökségével indult el október elején. Immár harmadik éve gyűjtik össze a szervezők – az Ernst&Young és a DGS Global Research – az emberierőforrás-menedzsment területén alkalmazott eszközöket, módszereket. A cégek HR-megoldásaira fókuszáló kutatás kitöltési időszaka négy hónapig tart.

A kutatók összevetik az évek során történt változásokat, illetve feltárják: milyen mértékben terjednek el az új HR-technikák, melyek a legnépszerűbb trendek. A céljuk az, hogy segítséget nyújtsanak az emberi erőforrással foglalkozó szakembereknek.

Az online kérdőív kitöltése önkéntes és név nélküli. Tavaly csaknem háromszáz szervezet válaszolt, így az adatok feldolgozása után elkészített összefoglaló elemzés átfogó képet adott a hazai HR-ről. A stratégiák mellett a munkaerő- biztosítás, a létszámtervezés, a toborzás és a kiválasztás tendenciáira kérdeznek rá, de az emberek megtartása, a fluktuáció, illetve a teljesítményértékelés, ösztönzés, karrier- és tehetségmenedzsment is terítékre kerül.

Arra is rákérdeznek, hogy milyen típusú béren kívüli juttatásokat adnak a cégek a dolgozóiknak, és hogy mekkora béremelést terveznek. A képzési lehetőségek, a nehézségek megoldási lehetőségei, valamint a HR-szervezet felépítése is érdekli a felmérés készítőit.

A kutatás 2009 januárjában zárul, a résztvevők közül azok, akik megadják adataikat, ingyenesen megkapják a tanulmányt, továbbá azok közül, akik október 8-ig kitöltik, egy fő térítésmentesen vehet részt a Tehetségmenedzsment Konferencián. A felmérés és a konferencia médiatámogatója a FigyelőNet.

A kutatásba az Országos HR Benchmark Felmérés honlapján lehet bekapcsolódni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik