Pénzügy

Több ezren távozhatnak a Renault-tól

Négyezer dolgozó távozása már biztos a francia Renault járműipari konszernnél, közülük 3 ezren Franciaországban az önkéntes kilépési program keretében távoznak, további ezren az egyik franciaországi autógyárból, de sajtóértesülések szerint összesen 5 ezerrel lesz kevesebb Renault dolgozó, mert közel ezren nem franciaországi munkahelyekről távoznak.

Minderről a vállalat szakszervezeti illetékesei számoltak be, egyes közlések szerint a hónap második felében várható még bejelentés további cégkarcsúsításról és kiderülhet, hogy összesen 6 ezer ember állása szűnik meg.

Ezek szerint a fölös franciaországi járműipari gyártókapacitások csökkentését elsősorban a Renault „vállalja magára”. A szakszervezetiek szerint – a beszállítóknál ezáltal feleslegessé váló dolgozókkal együtt – 8-12 ezer ember válhat állástalanná a francia autóiparban.

A Renault már bejelentette, hogy eladási tervét a jövő évre a korábbi 3,3 millióról 3 millió járműre vitte le. A nagyvállalat struktúraátalakítás címén költségeit 10 százalékkal szeretné lefaragni. A CGT szakszervezet egyébként munkabeszüntetésre hívta fel a Renault dolgozóit, mert szerinte a leépítések mögött egyedül a nyereség emelésének szándéka áll: az idei 4,5 százalékról 6 százalékra szeretnék felpumpálni jövőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik