Pénzügy

A tanárok béremelése kirúgásokhoz vezet?

Jelen pillanatban nincs semmilyen garancia arra, hogy a pedagógusok januártól tervezett pótlékemelése miatt nem lesznek újabb elbocsátások – közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. Az érdekvédők szerint a szakminisztérium nem egyeztetett velük az Új Tudás Programban, a tárca viszont nyílt levélben közölte: ők megadták az esélyt.

A pótlék forrását nem jelölték meg, és a jelenlegi költségvetési törvény 2009 szeptemberéig meghatározza az oktatási forrásokat – mondta az MTI-nek az elnök, aki szerint külön forrásokat kell biztosítani, mert e nélkül elbocsátásokkal járhat az emelés.

Kerpen Gábor kifogásolta azt is, hogy a 18-23 éve tanító pedagógusoknál az emelés csupán bruttó 1,7 százalék, akik pedig 27 éve tanítanak, már egyetlen fillérre sem számíthatnak. Kerpen Gábor ezt úgy értékelte, hogy a miniszter lemond a pedagógusok mintegy feléről, ami elfogadhatatlan.

Nem volt egyezetés?

A szakszervezet levélben fordult Hiller István szakminiszterhez, hogy miért nem vonták be a PDSZ-t az Új Tudás Programról szóló egyeztetésekbe. Kíváncsiak arra is: igaz-e, hogy a pótlékok kérdésében a Pedagógusok Szakszervezetével (PSZ) teljes egységre jutott az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM), és hogy erről rendszeres konzultációt tartanak majd. Ha igen, azt kérik, közölje a miniszter, miért nem vonják be a megbeszélésekbe a PDSZ-t is.

Az OKM reagálásában azt írta, hogy az Új Tudás Program megbeszélésein és a tájékoztatókon több alkalommal is jelen volt Kerpen Gábor, akinek lehetősége lett volna felszólalni. Emellett a programot vitafórumokon ismertették, mintegy 70 helyen. A fórumok lezárását követően az észrevételek és javaslatok alapján a programot átdolgozták. A PDSZ minden tagjának volt tehát lehetősége arra, hogy akár szóban, akár írásban elmondja javaslatát, véleményét – közölte a minisztérium.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik