Pénzügy

KSH: átlagon felüli volt a béremelkedés

7,5 százalékkal nőttek egy év alatt a bruttó átlagkeresetek, a nettó pedig 6,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a fizikai munkások továbbra is feleannyit keresnek, mint a szellemi foglalkozásúak. A bruttó bér átlagosan 195 600 forint a KSH adatai alapján.

Az év első négy hónapjában átlagosan 2 millió 745 ezer ember állt alkalmazásban a legalább 5 fős vállalkozásoknál (1 millió 943 ezren) és a költségvetési intézményeknél (719 ezren). A közszférában 5,3 százalékkal csökkent a létszám, míg a versenyszférában nem változott – hozta nyilvánosságra a KSH. A január-áprilisi reálkereset – a fogyasztóiár-index 6,8 százalékos növekedése mellett – 0,1 százalékkal emelkedett.

195 600 forint volt a vizsgált időszakban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete, a vállalkozásoknál dolgozóké 187 100, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 220 900 forint. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 7,5 százalékkal nőttek egy év alatt, a közszolgák bruttó átlagkereseti indexe 102,1 százalék (amely tartalmazza a 13. havi keresetet), a versenyszférában dolgozóké pedig 110,7 százalék volt.

A legtöbb béremelést a pénzügyi dolgozók kapták

A versenyszférán belül átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek a pénzügyi tevékenység (19,4 százalékkal), ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (15 százalékkal) területén. Emellett többet kerestek a kereskedelemben, javításban (10,4 százalékkal), a szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátás (8,6 százalékkal), valamint a szállítás, raktározás, posta, távközlés (8,5 százalékkal) területen dolgozók is.

A rendszeres átlagkereset 7,7 százalékkal nőtt az előző év január-április közti időszakához képest, a versenyszférában dolgozók alapbére 9 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 5,2 százalékkal lett magasabb.

A fizikai munkások feleannyit kerestek

Január és április között a nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 120 500 forint volt, ezen belül a fizikai dolgozóké 88 900 forint, a szellemi foglalkozásúaké 155 700 forint. A nettó kereset így átlagosan 6,9 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférát 9,3, a költségvetési szervezeteket pedig 2,6 százalékos növekedés jellemezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik