Pénzügy

Az idősebbek nem tanulnak tovább

Gimnáziumban idén érettségizik, államilag támogatott, nappali képzésre pályázik és nő - így írható körül az egyetemre, főiskolára igyekvő átlagos jelentkező az OFIK idei jelentkezői adatai alapján.

Százezer alá esett idén a jelentkezők száma. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) adataiból kiderül, hogy a felsőoktatás nem a most érettségizők, hanem a 20 évnél idősebbek körében vesztett vonzerejéből. A jelentkezők között tavalyhoz képest nőtt a férfiak aránya, ám még mindig több a nő (56,4 százalék), és emelkedett a nyelvvizsgákkal rendelkezők aránya.

A 2004-es csúcshoz képest – amikor 166 ezer felett volt a jelentkezők száma – egyre kevesebben adják be a lapjukat, az idén 96 549-en. A költségtérítéses képzésre a pályázók közel 20 százaléka szeretne bejutni, itt négy év alatt 53 ezerről 18 ezerre esett vissza a létszám. A csökkenés az OFIK kutatói szerint nem a most érettségizők kisebb továbbtanulási kedvére vezethető vissza, hanem a felsőoktatás sokkal inkább a 20-30 év közötti korosztály körében vesztett vonzerejéből.

Nincs áttörés a távoktatásban

A jelentkezők 88,7 százaléka alapképzésre menne, csak minden tizedik jelentkező jelölt meg első helyen más képzési szintet. A mesterképzés az idén jelent meg először meg érezhető nagyságrendben (6 százalék), és a szakemberek várakozása szerint a következő években egyre népszerűbb lesz. Emellett egyre több fiatal látja a felsőfokú szakképzésben a piacképes tudás megszerzésének formáját, az idén közel ötezren jelentkeztek.

Nappali képzésre a jelentkezők közel háromnegyede (70,2 százalék) szeretne bejutni, ezután a levelező képzés a legnépszerűbb (26,7 százalék). Az esti munkarend az utóbbi években folyamatosan elveszti a szerepét, idén is mindössze 1 244 fő választotta (1,3 százalék). Néhány évvel ezelőtt még úgy gondolták, hogy a távoktatásban nagy lehetőségek vannak, azonban a hazai felsőoktatás nem ért el áttörést ezen a téren, a felvételizőknek most is csak az 1,8 százaléka jelentkezett.

Minden harmadik jelentkezőnek van nyelvvizsgája

A jelentkezők több mint a fele gimnáziumban vagy két tannyelvű gimnáziumban érettségizik és ez az arány lassan növekszik, az előző évhez hasonlóan 2008-ban ismét megközelítette a kétharmadot (59,6 százaléka). Ezzel összefüggésben viszont tovább csökkent a hagyományos szakközépiskolában érettségizők aránya (35,2 százalék).

A jelentkezési lapokon szereplő információk szerint az idei felvételizőknek valamivel több, mint egyharmada (35,4 százalék) rendelkezik valamilyen szintű nyelvvizsgával. A plusz pontokat jelentő közép- és felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezők aránya emelkedett.

Alig jönnek külföldről

Számottevő arányban csak a környező országok jelentős többségben magyar nemzetiségű fiataljai kívánnak itt tanulni. A 2200 külföldi jelentkező közül 819 szlovák, 667 román állampolgárságú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik