A tervek szerint a magyar pályakövető rendszer egy központi
és egy intézményi adatbázisból áll majd. A központi program átfogja majd az
önálló intézményi rendszereket. Az adatokat elvileg bárki, az államigazgatás, a
felsőoktatásba jelentkezők, a hallgatók, az intézmények, valamint a munkaerő-piaci
szakemberek is használhatjék majd. Az adatgyűjtésre és az intézmények saját pályakövetési rendszerének megalkotására a nemzetközi példák sem adnak maradéktalanul
jó tippet.
Az egyes országok rendszerében sok a különbség, az elvek, a
cél és a megvalósítás azonban mégis hasonlít egymáshoz. Elsősorban az oktatás
és a munkaerő-piaci elhelyezkedés összefüggéseit, illetve a kompetenciák
kérdéskörét érintik. A pályakövetésben rákérdeznek arra is, hogy volt-e
munkanélküli a végzett hallgató, mennyi időbe telt munkát találnia, mennyi a
fizetése, megfelel-e az állás a végzettségének és elégedett-e a munkájával. Gyakran előfordulnak a kérdőívekben speciális kutatási
területek, mint például a demográfiai összetétel vagy a bachelor/master képzések
hatásának vizsgálata. A pályakövetés mellett néhol az iskolákat is értékelik,
ám ez ma még nagyon ritka. Mindenki másképp csinálja Az Amerikai Egyesült Államokban a kormány különös hangsúlyt
fektet az egyes szolgáltatások – köztük a felsőoktatás – sikerességének
felmérésére. A legtöbb egyetemen a végzés után 1-2 évvel a volt hallgatókkal
kérdőíveket töltetnek ki, ha pedig nem küldik vissza a válaszokat, akkor
telefoninterjúkat készítenek velük.
Megoldás lehet az évfolyam-találkozó is, amely például a
Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karán egész jól működik: még a
több évtizede végzett mérnökök is összegyűlnek évente egyszer. A gyöngyösi
Károly Róbert Főiskolán ezzel szemben a technika vívmányait használják a
pályakövetésre, az interneten keresztül veszik fel a kapcsolatot a
végzettekkel. A Budapesti Műszaki és Gazdáságtudoményi Egyetemen évek óta készítenek korrekt utánkövetést, amely alapján már a felvételizők is tájékozódhatnak arról, hogy milyen esélyekkel tudnak majd elhelyezkedni végzés után.
Hiányzik a válaszadási
kedv
Svédországban és Ausztriában rendszertelenek az intézmények
felmérései. Nyugati szomszédunknál nincs központi módszertan, és hiányzik az összes egyetemre vonatkozó
pályakövetéses vizsgálat is. A válaszadási készségben látják az osztrák
intézmények ennek a legnagyobb gátját: a Technische Universität Wien néhány éve készült felméréseben a
válaszadók aránya még a 38 százalékot sem érte el. A szintén bécsi Universität für Bodenkultur telefonos
felmérést végzett az egyetem öregdiák-szövetségével együttműködve, így
viszonylag magas, 79 százalékos válaszarányt mutattak fel.
egyetemek mellett az oktatásüggyel foglalkozó minisztérium és független
kutatóintézetek a kérdőíves, telefonos módszer mellett online kérdőíveket is
használnak. Új Zéland kakukktojás a vizsgált országok között: ott az egyetemi
érdekképviseleti szervezet követi a hallgatók pályafutását. Fizetnek a kérdőívért Ausztráliában, Nagy Britanniában és Norvégiában a civil
szektor kezdeményezésére készülnek a tanulmányok, Hollandiában viszont az
egyetemeket tömörítő szövetség adja ki évente az eredményeket. A kenguruk
földjén 1972-től működik a központi diplomás pályakövetés. Itt is kérdőíveken
érdeklődnek a diákok egyetem utáni életéről, és a válaszadók között jelentős
pénznyereményeket is kisorsolnak, a visszaküldési arány még így is csak 40
százalékos. Az óceániai University of the South Pacific is sorsolással
motiválja a volt hallgatókat: a visszaküldési arány 35 százalék körüli, bár az
időben válaszolók között könyvutalványokat sorsolnak ki. Hazánkban sem köteles
a végzett hallgató visszaküldeni a kérdőívet vagy válaszolni a feltett
kérdésekre. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Diákközpontja is
nyereményjátékkal próbálja motiválni a végzetteket, változó sikerrel.
