Pénzügy

Könyvből tanítják a munkahelyi esélyegyenlőséget

A társadalmi nemi szempontokat vázolja fel a Nemre való tekintettel című kézikönyv, amelyet tegnap mutatott be az EQUAL Közösségi Kezdeményezés. A kiadvány betekintést nyújt a téma elméleti, történelmi és jogi hátterébe, így ad támpontokat a politikai és a gazdasági vezetőknek a munkahelyi esélyegyenlőség megteremtésére.

A kézikönyvet elkészítő munkacsoport célja az volt, hogy a döntéshozók
és a vezetők „gender-szemüvegen” keresztül lássanak, azaz „nemre való
tekintettel” vezessenek be minden intézkedést munkájuk során. A kiadványt a munkaadók és a munkavállalók
képviselőinek mutatták be első körben, és a kormányzati intézmények
összes dolgozója meg fogja kapni. Az alkotók emellett az iskolákban is
kötelezővé tennék a téma oktatását.

A könyvben szó esik a nemek közötti egyenlőség érvényesítésének legfontosabb feltételeiről az EU-tagállamok szintjén, a gyakorlati megvalósítás lehetőségeiről, a nemek közötti munkaerő-piaci különbségek felszámolásáról és a foglalkozási szegregáció csökkentéséről.

Gazdasági szektoronként külön-külön tárgyalják a lehetőségeket. A kiadvány részletesen taglalja a közszféra szerepét, kitér az esélyegyenlőségi tervekre, bemutatja a verseny- és a civil szféra jó példáit, mint a képzéseket, a gyes utáni visszatérés segítését, vagy a Nőtámogató Kártyát.

Az unió egyébként az esélyegyenlőséggel kiemelten foglalkozik, már az amszterdami szerződésben célul tűzték ki az Európai Unióban a nők és a férfiak közötti egyenlőség megteremtését, és legitimizálta a társadalmi nemek közötti egyenlőség érvényesítésének stratégiáját (gender mainstreaming). Az EQUAL Közösségi Kezdeményezés pedig olyan megközelítéseket és módszereket dolgoz ki és terjeszt, amelyek megszüntetik a munkaerőpiachoz kapcsolódó diszkriminációt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik