Pénzügy

Pályainfó: felnőttképzés A-tól Z-ig

Kevés olyan szerencsés ember van, aki ne akarna változtatni a helyzetén, vagy jobb állást, több fizetést szerezni. Az európai uniós csatlakozásunk óta egyre nyilvánvalóbb, hogy ehhez gyakran csak egy újabb képzésen át vezet az út. A pályamódosításhoz, pályaválasztáshoz viszont megfelelő ismeretek is szükségesek – ebben nyújt segítséget a Pályainfó rendezvénysorozat.

A felnőtt korú lakosság körében még ma is sok helyen tartja magát egy tévképzet, melyet legjobban a „kinőtt már az iskolapadból” kifejezés illusztrál. Az élethosszig tartó tanulás korszakában azonban az iskolapad a nyugdíjas korig, sőt még azon túl is kísérheti az embert – hívja fel a figyelmet a Pályainfó rendezvénysorozat szervezője, a Budapesti Művelődési Központ.

Aki váltani akar, tájékozódhat

A Pályainfó helyszínei

március 19. Nyíregyháza, VOKE vasutas Művelődési Ház és Könyvtár (Nyíregyháza, Toldi út 23.)

március 27. Budapest, Budapesti Művelődési Központ (Budapest, Etele út 55.)

április 16. Szombathely, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (Szombathely, Ady tér 5.)

A felnőtteknek szóló képzéskínálat sokszínű, mint ahogy a jogi környezet és az igénybe vehető támogatások is több lehetőséget kínálnak. Azoknak, akik eltévednek a felnőttképzés dzsungelében, kiváló tájékozódási pontul szolgálhatnak az erre szakosodott helyi felnőttképzési tájékoztató szolgálatok, a Felnőttképzésinfó.hu honlap, valamint a Pályainfó című, felnőttképzést népszerűsítő és információs programsorozat.

A Pályainfó „átszeli” az egész országot: március 19-én Nyíregyházán, március 27-én Budapesten, április 16-án pedig Szombathelyen találkozhatnak egymással a felnőttképzést kínáló szervezetek és az eziránt érdeklődő lakosok. A rendezvényeken személyre szóló, ingyenes munkaerő-piaci tréningeken is részt vehetnek a látogatók, továbbá kaphatnak álláskeresési tippeket. Belekóstolhatnak az önéletrajzírás és az álláskeresés, a munkavállalás és a képzésválasztás fortélyaiba, valamint ízelítővel szolgálnak az internetes ügyintézésből is.

A képző központok OKJ-s szakképesítéseinek kínálata mellett a rendezvényre látogatók átvehetik az ingyenes Felnőttképzési iránytű című kiadványt. A könyvben a különböző képzési formák, támogatások mellett a legfontosabb jogszabályok, honlapok, valamint a munkaügyi kirendeltségek elérhetőségei, a tanácsadók és információs szolgáltatók címei is szerepelnek.

A programsorozatot az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alaprészéből támogatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik