Pénzügy

Új otthont kapott a mezőkövesdi munkaügyi központ

Mezőkövesden és térségében csaknem két és félezer nyilvántartott munkanélküli él, közülük több mint háromszáz pályakezdő. A regisztrált álláskeresőknek, alig negyede részesül pénzbeli ellátásban, további harmaduk valamilyen mértékű ellátásáról az önkormányzatok gondoskodnak rendszeres szociális segély formájában, jelentős részük azonban semmilyen ellátásban sem részesül.

A mezőkövesdi munkaügyi kirendeltség az Állami Foglalkoztatási Szolgálat modernizációs programjának keretében költözött új épületbe, amelyet csütörtökön adott át Tarcsi Gyula, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára.

A kirendeltség fontos feladata, hogy szolgáltatások, képzések, foglalkoztatási támogatások segítségével előmozdítsa az álláskeresők foglalkoztathatóságát, végső célként munkába helyezését. A kirendeltség korábban egy bérelt épületben működött, igen szűkös körülmények között, ezért volt indokolt, hogy új, tágasabb, a mozgássérülteknek is megközelíthető épületbe költözhessen – mondta Tóth Edit, a regionális igazgatóság munkatársa az MTI-nek.

Az ÁFSZ Fejlesztési programja keretében megvalósuló beruházás értéke meghaladta a bruttó 63 millió forintot. A mezőkövesdi kirendeltség területéhez 23 település lakosai, munkáltatói tartoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik