Pénzügy

Emelkedik a diákhitel összege

Szeptembertől emelkedik a diákhitel maximálisan felvehető összege – jelentette be Veres János a kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatók az eddigi maximum 30 ezer forint helyett 40 ezer, költségtérítéses képzésben részt vevő társaik pedig az eddigi 40 ezer forint helyett 50 ezer forintot vehetnek fel.

Veres János beszámolt arról is: a jövőben megvalósítható lesz, hogy a hallgató rendelkezése szerint a hitel összegét közvetlenül az intézménynek utalják. Ennek előfeltétele, hogy a felsőoktatási intézmény együttműködési megállapodást kössön a Diákhitel Központtal. Ilyen szerződések megkötését februárban az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem tervezi.

Január 16-án Magyar Bálint, az SZDSZ ügyvivője vetette fel a diákhitel emelésének ötletét. A párt terve annyiban különbözött a pénzügyminiszter által bejelentettől, hogy ők kettéválasztották az alap, illetve mesterképzésben részt vevők által felvehető összeget is. Elképzelésük szerint az alapképzésben részt vevők által felvehető maximális hitel összegét tízezer forinttal, a mesterképzésben részt vevőkét pedig tizenötezer forinttal kellene havonta növelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik