Pénzügy

Megvannak a ponthatárok

Megállapították a februárban induló felsőoktatási képzések ponthatárait. A több mint kétezer jelentkezőből 1 800 kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait a jövő hónapban, közülük 328-an mesterképzésen - tette közzé honlapján az Országos Felsőoktatási Információs Központ kedden.

Ez az első felsőoktatási felvételi eljárás, amelyben az új, 480 pontos pontszámítási rendszerben értékelték a jelentkezők teljesítményét. A mesterképzésben a felsőoktatási intézmények által meghatározott, 100 pontos rendszert használták. A 28 felsőoktatási intézmény által meghirdetett 64 különböző, februárban induló képzésre összesen 2 073-an jelentkeztek. A jelentkezők közül 1 178-an jelöltek meg alapképzést, 401-en mesterképzést és 563-an felsőfokú szakképzést. A mostani eljárásban a jelentkezők 86 százaléka nyert felvételt, összesen 1 799-en.

A jelentkezők közül 350-en kerültek be mesterképzésre, a legtöbb új mesterszakos hallgatót – 190-et – a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának költségtérítéses, levelező munkarendű közigazgatási mesterképzése fogadja. A Magyar Táncművészeti Főiskola néptáncművész és klasszikus balett-művész mesterszakára a maximális 100 pontot kellett gyűjteniük a jelentkezőknek, a többi mesterképzésen 40 és 84 pont között alakultak a ponthatárok. Alapszakon 987-en kezdhetik meg tanulmányaikat.

A ponthatárok nem voltak magasak: mindössze öt helyen volt szükség 200 pontnál többre a jelentkezőknek. A legtöbb, 220 pontra a Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Főiskolai Karának levelező, költségtérítéses tanító képzésén volt szükség. A Nyíregyházi Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakának levelező, költségtérítéses formáján ezzel szemben 161 pont is elég volt a bejutáshoz.


A felsőfokú szakképzések között a legmagasabb ponthatárt a Szegedi Tudományegyetem három jelentkezési helyén, a kis- és középvállalkozási menedzser, az idegenforgalmi szakmenedzser és a műszaki informatikai mérnökasszisztens felsőfokú szakképzések nappali, költségtérítéses formáján kellett elérniük a reménybeli hallgatóknak, a lehetséges 480 pontból 435-öt megszerezve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik