Pénzügy

Plusz kétmilliárd a közmunkára

A téli-tavaszi közmunkaprogram közel 2 milliárd forintos bővítéséről döntött dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter. Így lehetővé vált, hogy június 10-ig meghosszabbítsák 7600 közmunkás foglalkoztatását több mint 900 településen.

A leghátrányosabb helyzetű kistérségek és a pólusvárosok álláskeresőit segítő pályázati kiírásra eredetileg 2,5 milliárd forintos keret állt rendelkezésre. A Munkaerőpiaci Alap év végi maradványa azonban lehetővé tette újabb források bevonását, így a program meghosszabbítását. A pótlólagos források bevonására a beérkezett igények nagy száma, valamint szakértői javaslatok miatt volt szükség.


A program sikere azt bizonyítja, hogy az önkormányzatok nyitottak a közmunkára a téli-tavaszi időszakban is: a pályázók a szociális gondoskodás megszervezésében és az intézmények belső felújításában kapnak segítséget. A nyertesek a támogatás teljes összegét bérekre és járulékokra költhetik, hiszen a náluk alkalmazott közmunkások már rendelkeznek szerszámmal, munkaruhával. A foglalkoztatás időtartamának meghosszabbítására a pályázóknak pontos munkaprogramot kell benyújtaniuk meghívásos pályázat keretében.


Ezzel a támogatással 13 és fél milliárd forintra nőtt a közmunkaprogramok értéke 2007-ben. A 12 különféle közmunkaprogramban 23 ezer ember talált átmeneti megélhetést, hiszen a 3-8 hónapos időszakban legalább a minimálbért megkereshették. Mintegy 3000 közmunkás kapott a programokhoz kapcsolódó szakmai, vagy szakmai jellegű képzést is. A támogatások csaknem kétharmada a leghátrányosabb és a munkaerő-piaci szempontból legnehezebb helyzetű kistérségekbe jutott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik