Pénzügy

Hogyan interjúzzunk?

Minden szervezet sikerének egy meghatározója, hogy kik dolgoznak a cégben. Emiatt válik különösen fontos eseménnyé, amikor új munkatársra van szükség. Szakképzett, motivált, fejlődőképes emberek kellenek, akik nemcsak magas teljesítményre képesek, de be is tudnak illeszkedni a vállalat kultúrájába.

A legmegfelelőbb munkatárs kiválasztásához minél több és pontosabb információra van szükség. Ezen információk begyűjtésére a leggyakrabban használatos technika az interjúzás. Elméleti ismeretek mellett jó, ha hallgatunk a megérzéseinkre is – tisztában kell lennünk így azzal is, hogy milyen hatások befolyásolhatják a döntésünket – időnként nem éppen igazságosan.

Hogyan interjúzzunk? 1

Ha a fentiekkel tisztában vagyunk, valamint rendelkezünk a felsorolt készségekkel is, minden alapunk megvan ahhoz, hogy igazán jó interjúztatók lehessünk. Igen ám, de valójában hogyan is néz ki egy „jó” interjú?

Az interjú menete

1. Először is végig kell gondolnunk, mire is van szüksége a szervezetnek a piaci helytállásért, milyen feladatokat kell ellátnia az új embernek, milyen terhelésnek lesz kitéve és hogy ki mindenkivel kell együttműködnie? Milyen kultúrába, milyen vezetőhöz kell illeszkednie? Mit is várunk el tőle? Milyen eredményekre számítunk? stb. Ez alapján állítsuk össze a követelményprofilt!

2. Melyek ezek közül a legfontosabbak? Mennyire? Össze kell állítsunk egy úgy nevezett döntési táblázatot, amibe belevesszük a szakmai és a tapasztalati elvárásokat, tudásbeli/végzettségbeli szükségleteket, valamint a személyiséggel kapcsolatos igényeinket.

Hogyan interjúzzunk? 2

3. Van-e ilyen ember a cégen belül? Mindig ez legyen az első kérdés! (Persze, ez friss problémákat vethet fel, mert ha van, akkor őt is kell ám valahogyan pótolni, hacsak nem a feladatokat strukturáljuk át).

4. El kell döntenünk, hogy milyen keresési módszert választunk? Van-e saját erőforrásunk, megfelelő tapasztalattal rendelkező munkatársunk arra, hogy a kiválasztást elvégezzük? Vagy bízzunk meg külső céget ezzel? Hirdetéssel vagy „fejvadászattal” lehet-e a legeredményesebben a keresett személyeket megszólítani, felkutatni?

5. Az biztos, hogy akár mi választunk ki, akár másokra bízzuk, lesznek „befutók”, akiket mindenképpen meg kell néznünk. Akik a saját munkatársunk lesz, mindenképpen, mert lehet ugyan akármilyen jó szakember, ha nem érzünk rá egymásra (hiányzik a chemistry), bizony az okozhat gondot a jövőben. Ez utóbbi pedig sok energiát emészthet fel feleslegesen mindkét fél számára.

6. Az interjút elő kell készíteni, mind fizikai, mind pszichikai szempontból!

7. Az interjúnak magának megvan a struktúrája, és több típusát használhatjuk. Lehet négyszemközti, lehet bizottságban folyó, és lehet több, egymást követő négyszemközti interjú is.

8. Az interjú menete jó, ha ráhangolással/ráhangolódással kezdődik, és utána következzen az információ-csere! Adjunk teret a kérdésekre is – mind a jelöltnek, mind magunknak! Az interjú utolsó részében tájékoztassuk az interjú alanyát arról, mire is számíthat, mikor lesz döntés, és ki fogja, milyen úton keresni.

9. Az interjú során használjuk az előre elkészített döntési táblázatot, hogy ne feledjünk el rákérdezni valamennyi fontos részletre!

10. Gondoskodjuk a titokvédelemről, (az állásváltoztatás szándéka az esetek többségében bizalmas!)

11. Mindenképpen az ígéretünknek megfelelően jelezzünk vissza a jelöltnek!

12. Konzultáljunk a kollégáinkkal, több szem többet lát alapon!

És ha még mindez nem volt elég: menjünk el, vagy küldjük el kollégánkat interjútechnikai tréningre!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik