Pénzügy

Télen is lesz közmunka

Az álláskeresőknek téli közmunkaprogramot indít a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM). A 2,4 milliárd forint költségvetésű programban legkevesebb 3 500-an vehetnek részt – jelentette be Lamperth Mónika szakminiszter.

A tárca vezetője elmondta: a program célja, hogy télen a foglalkoztatási „holtszezonban” is enyhítsék az álláskeresők gondjait. A közmunkával azokon kívánnak segíteni, akik átmenetileg vagy tartósan kiszorultak a munkaerőpiacról, így elsősorban a képzetlenek, a romák és a nők kapnak lehetőséget a programban való részvételre.


Az SZMM 2007-ben 18 közmunka programot indított, összesen 8,9 milliárd forint forrásból. Ennek keretében több mint 15 000 álláskeresőt foglalkoztattak. A miniszter szólt arról is, hogy új elemként bevezették a közmunkaprogramban résztvevők szakmai képzését. A lehetőséggel az érintettek 15 százaléka élt.


Sándor László, a Közmunka Tanács elnöke az MTI-nek arról számolt be, hogy 2007-ben messze túlteljesítették az év eleji terveket, hiszen ahhoz képest, hogy a központi költségvetés 3 milliárd forinttal indította a közmunkaprogramot, csaknem háromszor nagyobb összeget fordítottak erre a célra.


Ételszállítás közmunkában


A most bejelentett programnak köszönhetően november elején meg tudnak hirdetni egy december 1-jével már effektív munkával induló programot. A decemberre és januárra tervezett, esetleg hosszabb ideig is tartó program akár 5 000 embernek jelent pótlólagos foglalkoztatást. A Közmunka Tanács elnöke rámutatott: ezzel a programmal egyrészt többletjövedelmet biztosítanak az abban résztvevőknek, másrészt a településeken élő idős, magukról gondoskodni nehezen tudó embereknek nyújtanak segítséget, olyan szolgáltatásokat, mint például a meleg étel kiszállítása, bevásárlás, gyógyszerek kiváltása, portájuk rendbetétele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik