Pénzügy

HR-rel a műemlékekért

Folytatódik a HR Mesterkurzus, ötvözve a különleges szakmai előadásokat a kapcsolatépítési lehetőséggel. A rendezvény helyszínéül a Budapesti Gazdasági Főiskola műemléki védettségű, patinás épületének díszterme szolgál, melyet Lotz Károly és Than Mór festményei díszítenek. A részvételi díjjal, illetve adományukkal a résztvevők e festmények restaurálása céljából létrehozott Lotz Károly Kulturális Alapítványt támogatják, így segítve a felújítást.

A Markó utca 29-31. szám alatt fekvő, 1999-ben műemlékké nyilvánított épület az 1800-as évek végén épült. A neoreneszánsz stílusú ház az akkori legmodernebb technikával készült, korábban középiskola működött benne. A BGF 2002-ben vette át az épületet, eléggé lerobbant állapotban. A mesterkurzus a szakmai előadások mellett nagyon jó lehetőség arra is, hogy felhívják a figyelmet az értékes képek megmentésére.


Október és december között a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF), a Pepper Rendszerház Zrt. és a Lotz Károly Kulturális Alapítvány együttműködésében újra megrendezik a HR Mesterkurzust. A mostani programsorozatban gyakorlati oldalról mutatnak be több érdekes HR-témát. Szó lesz a közszféra és a versenyszféra létszámleépítéseiről, a cégkultúrák integrálásáról HR-es aspektusból, a szervezetfejlesztésről, illetve a mátrixszervezetekről.



HR-rel a műemlékekért 1

A Lotz-terem a BGF-en. (Fotó: Magyar Elektronikus Könyvtár)


A kurzus első napján, október 31-én Dara Péter a BGF rektori hivatalvezetője, a Lotz Károly Alapítvány kuratóriumi elnöke, Móriczné Zvornik Csilla, az MTV humán erőforrás és KEM igazgatója, Kapuvári Gábor, az MTV Üzemi Tanácsának elnöke, Török Attila, a Pepper Zrt. vezérigazgató-helyettese, dr. Laudon Gábor a Pantel/Hungarotel volt HR igazgatója, valamint Cservenyák Tamás, a DBM Magyarország ügyvezető igazgatója tart előadást. A téma a leépítések kezelése lesz.


A részletes program a HR Mesterkurzus honlapján tekinthető meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik