Pénzügy

Pályázat a szívbarát munkahelyekért

A munkahelyi stressz kezelése lényeges és nem elhanyagolható feladat. Ezért indult útjára a az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) szakmai támogatásával a Szívbarát Munkahely pályázat, mely várja a kis-, közép- és a nagyvállalatok jelentkezését.

A stresszre általában úgy gondolnak az emberek, hogy csak az egyéni életüket befolyásolja, ám a stresszkezelésük fejlettsége annak a cégnek a hatékonyságát is befolyásolja, amelynél az a munkavállaló dolgozik. Ennek ellenére a vállalatok viszonylag keveset foglalkoznak a stresszkezeléssel, pedig az üzleti világban szinte mindenütt fellelhető a túlfokozott stressz.


A stressz anyagilag is káros


Az ember úgy érzi, hogy amíg szervezete nem jelez komolyabban, addig felesleges lassítania a tempón. Pedig a túlzott, mindent elborító, kontrolálhatatlan stressz rontja a pszichés hatékonyságot, felmorzsolja az alkotó energiát, kiégést okoz, tönkreteszi a kapcsolatokat, aláássa a karriert, romboló hatással van az egészségre.


Természetesen minden munkahelyen vannak elkerülhetetlenül stresszterhes időszakok, halmozódó munka, szorító határidők vagy időszakonként szükségessé váló átszervezések. Ez nem is baj, hiszen nem maga a stressz ártalmas, hanem az, ha nem tudunk megbirkózni vele. A probléma akkor keletkezik, ha az egyén vagy a szervezet megsokszorozza a stresszt, ami felőrli a dolgozók egészségét, és óhatatlanul a munka hatékonyságának rovására megy.


Gazdasági, pénzben is kifejezhető kár a stresszel összefüggő betegségek miatt kifizetett táppénz, és a munkaidő-kiesés. Kevésbé megfogható, de korántsem jelentéktelen az a kár, amit a munkaerő esetleges elvesztése okoz. Még kevésbé számszerűsíthető a hatékonyságcsökkenés, amit az okoz, ha a dolgozók a stressztelített helyzettel, problémával foglalkoznak a munkavégzés helyett.


A stressz ellen csak az egyén és a munkáltató tehet


A vállalat hatékonysága nagymértékben fokozható abban az esetben, ha vezetői jól kezelik a stresszt, és magabiztosságot, hatékonyságot sugároznak, miközben nyugodt, kellemes légkört alakítanak ki maguk körül. A kellemes, ösztönző légkörben csökken a táppénzes napok száma, könnyebben megtartható az értékes munkaerő, növekszik a dolgozók biztonságérzete, lojalitása és motivációs szintje is.


Milyen egy szívbarát munkahely?


A Szívbarát Munkahely pályázat lehetőséget nyújt a kis, közép és nagyvállalatok számára egyaránt, hogy nevezésükkel bizonyítsák: az ő munkahelyük valóban tesz a dolgozók egészsége érdekében. Néhány egyszerű lépéssel hatalmas előrehaladást lehet tenni a munkahelyi stressz csökkentése és a szívbarát munkahely megvalósítása érdekében.

További információ és részletes felhívás a Szívbarát Munkahely pályázat honlapján található.


A jelentkezési határidő: 2007. szeptember 15.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik