Pénzügy

Bulival kísérik a ponthatárok megszületését

Ma végre a megtudják a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők, hogy sikerült-e bekerülniük valamelyik egyetemre, főiskolára. A ponthatárokat este nyolc óra után hozzák nyilvánosságra. A felsőoktatási intézmények a pontszámokra vonatkozó döntéseket július 25-én délben hagyják jóvá – közölte az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) az MTI-vel.

Hogyan húzzák meg a vonalat?


A ponthatárok megállapítása egy számítógépes algoritmus segítségével történik. Minden egyes szak esetében az oda jelentkezők pontszámaiból alakul ki egy országos sorrend, amelynek csúcsán a legtöbb pontot elért jelentkező áll, majd sorra következik a többi, kevesebb pontot elért reménybeli gólya.


A felvehető hallgatók számát – és így a ponthatárokat – még számos más tényező is befolyásolja. Ilyenek az egyes képzési területekre felvehető, államilag támogatott hallgatók számát meghatározó keretszámok vagy az egy-egy intézménybe felvehető összhallgatói létszámot befolyásoló intézményi kapacitás. A ponthatárok alakulására természetesen maguk a jelentkezők is hatással vannak, hiszen minél többen szeretnének bejutni egy adott szakra, a ponthatár annál inkább emelkedni fog.


Magasabb a mérce akkor is, ha felkészültebbek a jelentkezők. Ha a munkaerő-piaci helyzet, valamint a felvételizők körében is tapasztalható pályaválasztási trendek miatt egy szak népszerűsége nő, rendszerint a ponthatár is emelkedik, hiszen több jól felkészült jelentkező szeretne bekerülni. Ennek köszönhetően egyes szakokon valószínűleg nőni, máshol csökkenni fog a ponthatár. A korábbi években kialakult ponthatárok tehát csak nagy óvatossággal kezelendők.


Pont Ott Party – felsőoktatási buli a Millenárison


Szerda délután három órától Pont Ott Party címmel nyilvános rendezvényre várják a diákokat és az érdeklődőket a fővárosban a Millenárison. A helyszínen számos stand lesz, ahol felsőoktatási intézmények és egyéb cégek mutatkoznak be. Hat órától felsőoktatási kerekasztal-beszélgetésen cserélik ki véleményüket a rektori konferencia, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a Diákhitel Központ és az Oktatási és Kulturális Minisztérium képviselői. A fórum során olyan, a felvételizőket érintő kérdések kerülnek napirendre, mint például a képzési hozzájárulás bevezetése, az ösztöndíj-lehetőségek és a hallgatói juttatások. A feszültséget és az izgalmat több könnyűzenei koncert is segít majd oldani a diákoknak.


SMS az eredményről


A pontszámok este nyolc óra után jelennek meg az OFIK és a Millenáris helyszíni kivetítőin, s ekkor kezdik szétküldeni az értesítő SMS-eket is azoknak, akik ezt kérték. Hiller István oktatási miniszter korábbi tájékoztatása szerint 104 181 jelentkezőnek összesen 388 194 SMS-t fognak elküldeni a felvételi eredményükről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik