Pénzügy

Szabadságolások a törvénymódosítás miatt?

Szeptember végéig a munkáltatók kötelesek kiadni a múlt évre járó valamennyi, de eddig ki nem adott szabadságot, ráadásul az idei évre járó szabadság háromnegyed részét is idén kell a munkavállalók rendelkezésére bocsátani a Magyar Közlöny 39. számában megjelent törvénymódosítás szerint.

Az új szabályok előírják, hogy az idei, illetve az ezt követő években igénybe vehető alap és pótszabadságok összességének háromnegyed részét a tárgyévben kell kiadni, csak egynegyed rész vihető át különösen indokolt esetben. A törvénymódosítás szerint, ha a munkáltatónak sikerül megegyeznie a szakszervezetekkel, akkor a kollektív szerződésben szerepelhet, hogy a szabadság egynegyed részét az esedékességi évet követő március vége helyett június végéig lehet átvinni. Az csak átmeneti rendelkezés, hogy a múlt évre járó, de ki nem adott szabadságokat az idei március végi időpont helyett szeptember végéig kell kiadni.

A munkáltató kétféle indokra hivatkozhat, amikor a következő év március végéig ütemezi át a szabadság legfeljebb egynegyed részét: egyrészt a kivételesen fontos gazdasági érdekre, másrészt a működési körét közvetlenül és jelentősen befolyásoló tényezőre. Ez utóbbira a munkáltató nem hivatkozhat, ha a rendkívüli feladat más munkaszervezési módokkal is megoldható. Amennyiben viszont a szabadság teljes kiadása az egyéb szervezési lehetőségek kihasználása ellenére is a munkáltató gazdálkodását hátrányosan befolyásolná, lehetséges a szabadság egynegyed részének átütemezése.

Az új szabályok szerint a munkavállalók három nap szabadságot, legfeljebb három alkalommal az általuk megjelölt időpontban az előzetes 15 napos bejelentési kötelezettség nélkül is igénybe vehetnek. Az alapszabadság egynegyed részének igénybevételi idejét eddig is a munkavállalók határozhatták meg, ezt az igényt 15 nappal előbb jelezniük kell a munkáltatónak. Ez a szabály továbbra is fennmarad, az egynegyed részből három nap viszont a 15 napos előzetes bejelentési kötelezettség nélkül is lehívható. A munkáltató igényére viszont az igénybevétel indokoltságát igazolni kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik