Pénzügy

Véget ért a sztrájk Ferihegyen

Szombaton délután fél háromkor véget ért a ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi GH Kft.-nél meghirdetett kétnapos munkabeszüntetés, ami miatt a járatok mintegy 5 százalékát kellett törölni és a céget több tízmillió forintos kár érte.

Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője elmondta: szerencsére a korábban gondoltnál kevesebb járattörlésre került sor. A sztrájk 48 órája alatt közlekedő 624 járatból 33-at kellett törölni. Hozzátette, hogy pénteken a Celebi által kiszolgált járatoknál még nagyobb késések is előfordultak, de szombaton ez már átlagosan csak mintegy negyedórát tett ki.

Limburger Lóránd, a Celebi GH Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek szombaton azt mondta, hogy a munkabeszüntetés miatt több tízmillió forintos kár érte a társaságot. A sztrájk befejezését követően a menetrend szerinti forgalom azonnal helyreállhat Ferihegyen –tette hozzá. A szakszervezettel délután három órakor ülnek le újra egyeztetni.

A munkáltató ajánlata a 4 százalékos alapbéremelés plusz 3 százalékos teljesítménytől függő bónusz, illetve a bérelt munkaerő állományba vétele rugalmas munkaidővel. A munkabeszüntetést a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) hirdette meg, miután nem tudtak megegyezni a munkáltatóval a béremelés kérdésében.

Csorba Attila, az LDFSZ elnöke korábban elmondta, hogy a munkáltató ajánlatával szemben 10 plusz 5 százalékos béremelést követelnek a jelenlegi munkarend megtartása mellett. A szakszervezet korábban már hirdetett egy háromórás és egy egynapos munkabeszüntetést a mostani kétnapost megelőzően.

A Ferihegyi repülőtéren a Celebin kívül a Malév és a Skyeurope cégei végeznek földi kiszolgálást, utóbbi kettőt, illetve az általuk kiszolgált légitársaságokat ez a sztrájk nem érintette. Csorba Attila a sztrájk lezárását követően az MTI-nek elmondta: reméli, hogy hamarosan megegyezés születik és újabb munkabeszüntetésre nem kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik