Pénzügy

Demonstrálhatnak a rendvédelmi dolgozók

Az utcán tüntetnének a kormány intézkedései ellen a rendőrök, a katonák, a börtönőrök, a vámosok, a tűzoltók, mert a kormány csak formális egyeztetést folytat a nyugdíjaztatás a ruhapénz és 13. havi nyugdíj rendszerének megváltoztatása során.

Utcára vonulhatnak a fegyveres és rendvédelmi dolgozók, ha eredménytelenek lesznek a kormánnyal folytatott megbeszéléseik, egy esetleges demonstrációval a testületeket érintő megszorítások ellen tiltakoznának – mondta az MTI-nek Balázs László, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) alelnöke.

“Formális érdekegyeztetés folyik a kormányzat részéről. (…) Nem folyamatos az érdekegyeztetés, a döntések megtörténtét követően van egy tájékoztatása és utána már tulajdonképpen a végrehajtási folyamat indul, magyarul nekünk a saját véleményünket nagyon nehéz megjeleníteni ebben a folyamatban” – hangsúlyozta az alelnök.

Balázs László rámutatott, hogy egyebek mellett tiltakoznak az ellen, hogy a kormány megváltoztatná a fegyveres testületeknél dolgozók nyugdíjba vonulásának feltételeit, megszüntetné a 13. havi nyugdíjat és a táppénz mértéke is változna.

Balázs László szerint, ha ezek a tervek megvalósulnak, akkor tömegével hagynák el az egyenruhások a pályájukat, akár 50 százalékos létszámcsökkenésre is számítani lehet. Ez pedig azzal járhat, hogy veszélybe kerülhet az állampolgárok alkotmányban szavatolt biztonsága – tette hozzá.

Az alelnök úgy véli, hogy megoldást jelente, ha megszorításokat nem azonnal vezetnék be a fegyveres testületeknél, hanem egy akár 3-5 éves átmeneti időszakot biztosítana a kormány az átalakítások megvalósítására.

Az FRDÉSZ elnöksége kedden rendkívüli ülést tart a kormány Új egyensúly program, a konvergenciaprogram, valamint az államreform bizottság által javasolt reformcsomag ügyében. Balázs László elmondta, hogy az érdekvédelmi szervezet az Igazságügyi és Rendvédelmi Érdekegyeztető Tanács keddi alakuló ülésén is egyeztet majd a kérdésben.

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének tagja egyebek mellett a Büntetés-végrehajtási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének tagja egyebek mellett a Független Rendőr Szakszervezet, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete, a Honvédszakszervezet, a Nemzetbiztonsági Hivatal Érdekképviseleti Szervezete, a Polgár Védelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége, valamint a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik