Pénzügy

Húszból tizenkilenc munkaadó csal

Húsz munkáltatóból tizenkilencet büntettek meg a Munkaügyi Főfelügyelőség ellenőrei a Hungaroringen a verseny napján, mindössze egy munkáltató tartotta be a munkaügyi előírásokat.

Divinyi Mónika, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelőségének igazgatóhelyettese a FigyelőNetnek a razziával kapcsolatban elmondta, a vállalkozók valamennyi esetben súlyos törvénysértést követtek el. Az ellenőrzések százharminchét munkavállalót érintettek, ebből százegy fő esetében nem találtak munkaszerződést és/vagy bejelentés nélkül foglalkoztatták őket. Egy fő esetében külföldi engedély nélküli foglalkoztatását állapították meg, és harmincnégy esetben találtak kitöltetlen alkalmi munkavállalói könyveket. Ilyenkor a munkáltató kiváltatja a dolgozóval a könyveket, kitölti őket, csak a dátumot, vagyis a munkaviszony kezdetét nem írja bele a könyvbe. A szerződés egyetlen dátummal érvényes lesz, ezért a munkaügyi ellenőröknek gyorsan kell lecsapniuk, hogy erre a korrekcióra ne legyen ideje a munkáltatónak.

Előre szóltak, mégis

A döbbenetes adatokat még kedvezőtlenebb színben tűnteti fel, hogy a Forma 1-es futamot megelőzően az OMMF nem rejtette véka alá, hogy a verseny alatt lesznek ellenőrzések, mi több valóságos médiakampánnyal akarta elriasztani a csalástól a vállalkozásokat. Szinte nulla sikerrel. Mivel bírságot csak jogerősen megállapított jogsértés esetén állapíthat meg a főfelügyelőség, Divinyi Mónika a kiszabandó bírságokkal kapcsolatban csak előzetes becsléseket tudott mondani, ezek várhatóan elérik a tizennégymillió forintot.


A külföldit törvénytelenül foglalkoztató munkaadó félmilliós büntetésre számíthat. Az igazgató asszony annyiban árnyalta a képet, hogy a szezonális illetőleg munkavállalókat rövid ideig foglalkoztató vállalkozások az átlagosnál nagyobb mértékben vállalják a kockázatot, és szegik meg a törvényt.

Az átlagos helyzet is siralmas

Megjegyzendő, hogy Magyarországon az „átlagos” helyzet sem számít rózsásnak: az elmúlt hét hónap során száz esetből kilencvenben tártak fel jogsértést az ellenőrök, mely a munkavállalók ötvenöt százalékát érinti. Mindezt annak ellenére, hogy az OMMF bejelentette: felemelik a kiszabható bírságok felső határát, és száz új ellenőr segítségével fokozni fogják az ellenőrzéseket. Idén augusztusig 16 ezer esetben ellenőriztek.


Papp István elnök megerősítette: az OMMF az enyhébb esetek fölött általában szemet huny, a munkaszerződés hiánya és a fekete foglalkozatás azonban súlyos törvénysértésnek minősül. Erre 2006 első hét hónapjában 6200 munkáltató esetében került sor. Az egy-két főt foglalkoztató kis cégeknél a leggyakoribbak az ilyen visszaélések, de előfordulnak 100-200 főt is feketén foglalkoztató vállalkozások, főleg mezőgazdasággal foglalkozó, építő- és feldolgozóipari cégeknél.

Új fogás a csalókon

Az idei adatok kedvezőtlenebbek a korábbiaknál, amikor is száz esetből „mindössze” nyolcvanhétben tártak fel törvénytelenséget a munkaügyi ellenőrök. A számok azt mutatják, hogy fokozatosan romlik a helyzet, Papp István azonban mégis javuló tendenciáról beszél, a jogsértések növekvő számában a hatékonyabb, célirányosabb ellenőrzéseket látja. Ezek eredménye munkavédelmi területen látható is, fűzte hozzá, a munkavédelmi előírásokra jobban odafigyelnek a foglalkoztatók, ennek tudható be, hogy 2004-hez képest húsz százalékkal csökkent a súlyos vagy halálos munkahelyi balesetek száma. A helyzettel azonban „természetesen” elégedetlen. Az FN a Hungaroringen tapasztalt lesújtó eredmények tükrében feltett „hogyan tovább?” kérdésére az OMMF első embere úgy reagált, hogy szeptember huszadikán új fegyvert vetnek be: az OMMF honlapján közzéteszik azoknak a munkáltatóknak az adatait – adószám, név, cím -, ahol nem tartják be a foglalkoztatásra vonatkozó törvényeket. Mivel évente tízezerre tehető az ilyen esetek száma, terjedelmes listára számíthatunk.

A munkáltatókat tömörítő szervezetek magától értetődően tiltakoznak. Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Szövetségének (Áfeosz) főtitkára túlzónak, egyoldalúnak és diszkriminatívnak minősítette az ötletet. Hozzátette, hogy – noha ezzel az eszközzel a munkáltatói oldal nem kíván élni – ezen az alapon ők is megjelentethetnék a késő, munkaidőben alkoholt fogyasztó dolgozók nevét. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára sürgette, hogy a fekete foglalkoztatás esetén ne csak a munkáltató, hanem a munkavállaló is viselje a következményeket, őt is sújtsa büntetés. (Erre Európában egyedül Franciaországban van lehetőség.)

Papp István viszont szeretne együttműködni a foglalkoztatókkal. Az OMMF belátta – mint fogalmazott -, hogy a hatóság egymaga nem képes betartatni a szabályokat, ezért hogy elmozduljanak a holtpontról, a főfelügyelőség tárgyalásokat kezdeményezett a kilenc országos munkáltatói szövetséggel. A szövetségek képviselői és az OMMF egyetértettek: a fekete foglalkoztatást meg kell szüntetni, mert versenyellenes. A közös cél eléréséhez az OMMF készített egy együttműködési tervezetet, melyet szerdán kapott kézhez a munkaadói oldal, legkorábban néhány hét múlva lesz érdemi előrelépés az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik