Pénzügy

Milliós bírság diszkrimináció miatt

Két céggel szemben összesen 1,3 millió forint pénzbírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság, mert a munkaerő-felvételnél hátrányosan megkülönböztették a romákat.

Egy munkaerő-kölcsönzéssel és egy foglalkoztató kft.-vel szemben folytatták le az eljárást, aminek az eredménye a bírság kiszabása lett. A vizsgálat során megállapították, hogy a betanított munkára jelentkezett tíz roma egyike sem jutott, juthatott el a második fordulóig, így nemhogy alkalmazásukra nem kerülhetett sor, de a második fordulóba történt tesztírásig sem juthattak el – olvasható a közleményben.

“Az eljárás alá vont cégek képviselői a jelentkezőkkel egy körülbelül másfél perces úgynevezett felvételi elbeszélgetést tartottak és ennek eredményeként két fő tölthetett ki tesztlapot (egyikük 18 éves, 8 általánossal rendelkező volt) és őket alkalmazták is” – írja a hatóság.

Hangsúlyozzák: egyetlen roma vagy annak vélt sem írhatott tesztlapot. A hatóság pontosan emiatt – hogy a megmérettetésig sem juthattak el – értékelte a cégek tevékenységét hátrányos megkülönböztetésnek és ezért az egyik céget 700 ezer forint, míg a másik céget 600 ezer forint pénzbírsággal sújtotta, egyúttal eltiltotta őket a további jogsértéstől.
A hatóság közleményében felhívja a figyelmet arra, a szankciók alkalmazásánál figyelembe vették a cégek vagyoni helyzete mellett azt is, hogy a megelőzés és visszatartó hatás csak pénzbírság kiszabásával érhető el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik