Karonként eltérő tandíj?
Lapunk az Oktatási és Kulturális Minisz-tériumtól azt a tájékoztatást kapta, hogy az intézmé-nyeknek hagyott, a tandíj mértékének pontos meghatározására adott “játéktér” oka, hogy minden egyetemen, minden karon és szakon eltérőek a tanulmányi kötelezettségek és elvárások, amihez igazítva majd minden minden intézmény eldöntheti, hogy milyen eredményhez köti a legkiválóbbak elismerését, illetve a leggyengébben teljesítők teljes költségtérítéses rendszerbe irány-ítását. E nélkül a differenciálási lehetőség nélkül egybemosódnának a tanulmányi munkába és a képzésbe befektetett teljesítmények. E szerint karonként és szakonként is eltérő lehet majd a tandíj.
A hátrányos helyzetű hallgatók igényelhetnek szociális támogatást, melynek mértéke- havi 11 ezer forint – nem változik.
Már a kampány alatt is érthetően fogalmazott Gyurcsány Ferenc: az oktatási tárca választási győzelem esetén a szocialisták irányítása alá kerül. A határozottság már sejteni engedte, hogy a kormánynak komoly szándékai vannak az utóbbi néhány esztendőben sokat bírált felsőoktatással. Először az utófinanszírozás ötlete röppent fel, majd Hiller István, oktatási és kulturális miniszter bejelentette: 2007 szeptemberétől tandíjas lesz a felsőoktatás.
Ha nincs pénz, tönkremegy az oktatás
Ha az állam csak egy maghatározott összeget tud az oktatás finanszírozására áldozni, ugyanakkor megtiltja a tandíjat az irányítása alá tartozó felsőoktatási intézményekben, akkor hosszútávon az oktatás színvonala fenntarthatatlan, véli Polónyi István, oktatásszakértő, egyetemi tanár. A Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának vezetője szerint a teljesítménytől függő tandíj a hallgatót jobb eredményre ösztönzi, öntudatosabbá teszi, a fizető diák kevésbé tűri a rossz minőségű oktatást, ez a színvonal emelkedését vonja maga után.
A tandíj körüli viták egyik gyakori ütközési pontja az esélyegyenlőség kérdése, ezzel kapcsolatban a szakértő úgy nyilatkozott, hogy ha a támogatási rendszert, az oktatást fedező hitelek folyósítását jól kidolgozza a kormány, akkor senki sem lesz rosszabb helyzetben a korábbinál. Nem kell attól tartani – tette hozzá -, hogy a tandíj hatásaként a felsőoktatás kettéválik, lesznek magas tandíjjal dolgozó „elit” és olcsóbb „tömeg” intézmények. Ez a folyamat ugyanis már végbement, a tehetősebb rétegek eddig is megtalálták a módját annak, hogy az átlagnál színvonalasabb képzésben részesítsék gyermekeiket, ők már régen Bécsben, vagy Nyugat-Európában járnak jobb hírű egyetemek, jobb hírű karaira, az országon belül pedig a főváros vívta ki a képzésben a vezető szerepet.
Ezzel egyébként ez egyetemek-főiskolák is tisztában vannak, ezért a rugalmas tandíj, vagyis az, hogy az egyetem saját hatáskörében az államilag megállapított tandíjtól plusz-mínusz ötven százalékban eltérhet, jól is működhet. Az „elit” egyetem – ahol a tehetősebbek gyermekei fordulnak meg – több tandíjat is szedhet, míg, mondjuk, egy vidéki főiskola alacsony költségeivel is fokozhatja vonzerejét.
Fizessen a haszonélvező
Az utóbbi évek kutatásai azt bizonyítják, hogy a diplomával rendelkezők bérelőnye igen jelentős az alacsonyabb képzettségűekkel szemben, ráadásul ez a különbség a posztkommunista országok között éppen Magyarországon a legnagyobb – fejtegette Polónyi -, ezért jogos törekvés az, hogy a felsőoktatásban résztvevők viseljék a képzés terheit. A tanulmányi eredményhez köthető támogatás viszont vitatható, a kutató vizsgálatokra hivatkozva elmondta, hogy a jobb szociális háttérrel rendelkezők jobb eredményt érnek el. A szakember szerint olyan támogatásra van tehát szükség, mely valóban a rászorulókat pénzeli, ezért a pályázatos módszert javasolja, mert akkor valóban azok pályáznának, akiknek szükségük van a támogatásra. Kombinálható a rendszer Polónyi szerint egy olyan kitétellel, mely nem versenyezteti a diákokat, de pénz csak egy adott átlagszínt felett jár – rászorulók esetében is.
Szintén követendő példaként hozta a szakértő az amerikai egyetemeket, ahol a tehetségkutatásra és gondozásra nagy hangsúlyt fektet a vezetés. A tengeren túlon felismerték ugyanis, hogy hosszú távon az egyetemnek is érdeke, ha minél jobban képzett, minél nagyobb tudású diplomások hagyják el az intézmény falait. Magyarországon mintha ez elkerülte volna a felsőoktatási intézmények, rektorok figyelmét. A tehetséggondozás gyerekcipőben jár, az alumni – öregdiák – rendszer is most bontogatja a szárnyait. Valószínűleg ezért kénytelen a kormány törvénybe foglalni, hogy a tandíjakból befolyt összeg minimum egyharmadát, legfeljebb felét ösztöndíjara kell fordítani. Az oktatásban hosszú távon kell gondolkodni, nem a rövid távú toborzásra kell az energiákat összpontosítani – húzta alá a professzor.
Jól jön a pluszpénz
Történtek ugyan látványos felújítások, itt-ott beruházások, de az elmúlt négy-öt esztendőben évi 15 milliárd forintról tíz milliárd alá csökkent a fejlesztésekre fordított össze – hangsúlyozta a kutató -, ezért különösen fontos, hogy a tandíjakból származó bevétel az intézményeknél maradjon. Sőt, a felsőoktatás mai állása mellett a pluszpénz akár a szimpla működést is szolgálhatja, vagyis az életben maradást. A pluszbevételből lehet az oktatók fizetését is növelni. Hogy országon belül és az egyes intézmények között a szakadék ne mélyüljön, fontos a hallgatók támogatásának rendszerét jól kidolgozni. Valószínűleg azonban az ösztöndíjak, támogatások rendszerét is meg kell reformálni, mert a finanszírozási rendszer teljes egészében átláthatatlan, a hallgatók nem tudják, mennyi pénz jut egy főre, nem ismerik a disztribúció menetét. Összefüggésben az előzővel súlyosbítja a helyzetet, hogy a pénzek tetemes része fölött hallgatói oligarchiák rendelkeznek, melyeket hallgatói önkormányzatoknak hívnak.
Nem tudni, kik mentesülnek
Arra, hogy pontosan milyen eljárás alapján határozzák majd meg a felsőoktatási intézmények a legjobban tanuló tizenöt százalék körét, Hrubos Ildikó, a Budapesti Corvinus Egyetem rektor-helyettese egyelőre nem tudott válaszolni. Véleménye szerint ennek megállapítása nagyon fontos, ezért reméli, hogy a Rektori Konferencia közös álláspontot dolgoz ki, így az országban nagyjából hasonló elveket követnek majd a tandíjmentességet kapó diákok kiválasztásánál. Egyelőre nem lehet tehát tudni, hogy évfolyamokra, karokra bontva kerülnek-e ki a legjobbak.
A kormány tervei szerint eltérő, az alapképzésért százöt, a mesterképzésben való részvételért százötven ezer forintot kell majd fizetni. Hrubos Ildikó oktatáskutató túlságosan kicsinek tartja a két képzés közötti különbséget. Az oktatáskutató szociológus azt várja, hogy az európai oktatási térségben hosszútávon ingyenes lesz az alapképzés, míg a mesterképzésen a piaci ár megfizetésével tanulhatnak majd a hallgatók. Így érvényesülhet ugyanis a bolognai folyamat egyik alapelve. Az ilyen kicsi különbség nem elegendő ahhoz, hogy a diákok valóban megfontolják, érdemes-e öt éven keresztül tanulniuk.
