Pénzügy

Kétszázezer és egymillió forint közötti összeget ér az elbocsátás

Nemcsak az állam, hanem közvetlenül a közigazgatási, illetve a központi költségvetési szerv vezetője is kezdeményezheti a csoportos létszámcsökkentést, ha a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításához készült új szabályzó életbe lép – írja a Világgazdaság.

Az elbocsátásokat az is megkönnyíti majd, hogy év közben is minősíthető lesz a közszférában dolgozók teljesítménye, ha a vezető úgy tapasztalja, hogy a beosztott alacsony színvonalon végzi a munkáját. Mindez a munkahelyek biztonságát fenyegeti – mondta a Világgazdaságnak Michalkó Péter, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének elnöke.

Közel 15 ezer elbocsátás

Érdek-képviseleti számítások alapján egy elbocsátott 200 ezer és egymillió forint közötti összegbe „kerül” majd az államnak, s a tervek szerint közel 15 ezren kapják majd kézhez a felmondólevelüket. A felmentés teljes tartama hat hónap, ez alatt az átlagkeresete illeti meg az elbocsátottat, a végkielégítését (mértéke 1–6 havi bér) pedig csak a felmentés utolsó napján kapja meg.

Úgy tűnik, a kormány a tervezett szabályozással igyekszik elkerülni a korábbi gyakorlatot, hogy az elbocsátottak „visszaszivárognak” a közszférába. Ha ugyanis a létszámcsökkentésben érintett közalkalmazott, köztisztviselő, katona, illetve fegyveres testület tagja felmentési ideje alatt akár csak részmunkaidőben is, de újra elhelyezkedik valamelyik költségvetési szervnél, akkor már nem lesz jogosult a végkielégítésre. Kívánom a kollégáimnak, inkább tudjanak újra elhelyezkedni, mintsem megkapják a teljes végkielégítést – reagált a kormány terveire Michalkó Péter.

A KÉT segélyalap létrehozását szorgalmazza

A Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (KÉT) már előkészítette az elbocsátásokra vonatkozóan, egy közte és a kormány között létrejövő megállapodás tervezetét. Ebben az is szerepel, hogy az ötven évnél idősebbek, a gyermeküket egyedül nevelők, valamint a három- vagy többgyermekes szülők jogviszonyát csak szakmailag rendkívül indokolt esetben szüntesse meg a kormány. A KÉT szorgalmazza, hogy a kormány hozzon létre egy 500 millió forint összegű rendkívüli segélyalapot, amelyből külön támogatáshoz juthatnak a szociálisan hátrányos helyzetű állásvesztettek.

A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke úgy látja, a kormány csípőből elutasítja azokat a javaslatokat, amelyek segítik ugyan az elbocsátást, ám pénzbe kerülnek. Szabó Endre szkeptikus a megállapodással kapcsolatban; véleménye szerint csak akkor van értelme, ha az egyezségről kormányrendelet is születik, amely kötelezi az államot a humánus elbocsátásra. A pesszimizmus oka, hogy 2003 novemberében már született egy hasonló megállapodás – akkor az hatezer dolgozó elbocsátását tette volna kíméletesebbé –, ám a kormány közel sem teljesítette minden vállalását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik