Pénzügy

Hét mozgássérült végzett a hálózati akadémián

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége és a Cisco Hálózati Akadémia együttműködésével évente 8-10 mozgássérült jut hálózati diplomához

A Cisco Hálózati Akadémia és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) két éve kötött együttműködést, aminek köszönhetően idén hét mozgássérült végzett a négy szemeszteres, azaz két tanéves akkreditált képzésben „Informatikai hálózati rendszertelepítő”-ként. A második évfolyamban jelenleg is 10 hallgató tanul.

A képzés 2004-ben indult be, amelyhez a Cisco 3 millió forint értékű eszközökből a mozgássérültek oktatásához megfelelő labort hozott létre. A képzés a résztvevők számára ingyenes. A tananyag távoktatás formájában, internetkapcsolaton keresztül is oktatható, így a hallgatóknak hetente csak egy alkalommal kell részt venni a gyakorlati képzésen a MEOSZ-nál e célra létrehozott laborban.

A képzést a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) oktatói nyújtották, akik a csoport mellett egy mozgássérült oktatók is képeztek, így a következő tanévtől már teljesen önállóan történhet az oktatás a MEOSZ-ban. A képzést elvégző diákok diákok megtanulják, hogyan kell irányítás nélkül, önállóan telepíteni, üzemeltetni és karbantartani kis- és középméretű (tipikusan 100-150 végpont alatti), lokális (LAN), nagytávolságú (WAN) és behívásos (dial-up) informatikai hálózatokat a cégek vagy intézmények igényeinek megfelelően.

A Cisco Systems a végzős diákok szakmai pályafutásának támogatására is nagy hangsúlyt fektet, a Cisco Hálózati Akadémia Program honlapján a végzős diákok karrierjük alakításához kapnak segítséget: konkrét állásajánlatok, elhelyezkedési lehetőségek, nyári munkák, karrierépítési és álláskeresési készségfejlesztő tanácsadás szerepelnek az oldal kínálatában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik