Pénzügy

Csizmár: folyamatosan bővülni fog a foglalkoztatás

Csizmár Gábor munkaügyi miniszter szerint reális prognózisok alapján Magyarországon évente egy százalékkal lehet a foglalkoztatást bővíteni, így az ország 2010-re elérheti a mai uniós átlagot.

A foglalkoztatási és munkaügyi miniszter ezt a XXI. Század Egyesület kétnapos, Válaszút című foglalkoztatási konferenciáján mondta a szabolcsi Nagyhalászban. A kormány stratégiája többek között azt célozza, hogy jobban megérje munkából élni, mint segélyekből vagy a feketegazdaságból pénzt keresni, a munkáltatók pedig a legális foglalkoztatást helyezzék előtérbe – hangsúlyozta a szakminiszter. Elmondása szerint a versenyszférában a gyógyszeripar, a gépgyártás és járműipar, az info- és biotechnológia tud több embernek munkát adni, de a szolgáltatás, a logisztika és a turizmus bővülése is álláshelyeket teremt.
„A következő időszakban 400 ezer új munkahely jöhet létre. Az uniós fejlesztési forrásoknak köszönhetően az építőiparban 200 ezerrel bővül a foglalkoztatottak száma, miközben 200 ezer munkahely megszűnésével is számolni kell” – mondta Csizmár Gábor.

Kiemelte: Szabolcsban is, másutt is gond, hogy a munkanélküliek között nagy arányban találhatók alacsony képzettségűek. Részükre szólnak a közmunkaprogramok, melyekkel évente 50 ezer ember kap segély helyett munkát. A munkaügyi tárca támogatja a felnőttképzés erősítését, de nem mindenáron. „Csak oda kerüljön pénz a felnőttek oktatásában, ahol a képzés után munkahely is várja a tanfolyamokat elvégzőket” – szögezte le a miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik