Pénzügy

Bukarestben indított képzést a CEU Business School

A CEU Business School Bukarestben nyitotta meg első képzési központját az Európai Unión kívül. Az üzleti iskola további terjeszkedésre készül Kelet-Európában.

A CEU Business School budapesti hétvégi MBA képzésén eddig is jelentős számban képviseltették magukat román szakemberek, az érdeklődők száma pedig folyamatosan emelkedik, így a CEU Business School – többek között romániai cégek biztatására – bukaresti MBA program indítása mellett döntött. A legnagyobb romániai vállalatok – Romtelecom, Oracle Romania, Aktor – felsővezetői vesznek részt az első képzésen.

A budapesti iskola terjeszkedése csak részben köszönhető a piaci igény felismerésének. „A CEU Business School alapítóinak kifejezett szándéka volt, hogy az iskola segítsen az átalakuló közép-kelet-európai gazdaságoknak a megfelelő szakemberek képzésében. Ezek az országok hasonló pályát járhatnak be az elkövetkező években, mint Magyarország egy évtizeddel ezelőtt. Az iskola a maga eszközeivel hozzájárulhat a gyors és eredményes fejlődéshez” – mondta Dr. Pártos Ferenc, a CEU Business School dékánja.

A bukaresti hétvégi MBA képzés tanterve és ütemezése teljes egészében megfelel a magyarországinak. A romániai hallgatók ugyanazt a tudásanyagot sajátíthatják el, ugyanazoktól a professzoroktól, mint budapesti kollégáik. A CEU Business School tervei szerint szeptemberben a technológiai szektor vezetőinek szóló MSc in IT Management programot is beindítják Romániában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik