Pénzügy

Védett tanúkkal a munkaadók ellen

A jövőben jogsértés esetén nem csak munkaadója jelenlétében teheti meg terhelő vallomását a munkavállaló. Erre az új jogszabályok a védett tanú fogalmának bevezetésével teremtenek lehetőséget.

Tavaly novemberben lépett életbe a módosított közigazgatási hatósági eljárási törvény, mely komoly változást hozhat a munka világában. A törvény elsősorban az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyeletnek (OMMF) biztosít szélesebb jogokat ellenőrzéseik és vizsgálataik során, melyekkel igyekeznek rászorítani a munkavállalókat a törvény betartására. A legjelentősebb nóvum a védett tanú fogalmának és intézményének a bevezetése.

Tanúk név nélkül

Annak kiderítése során, vajon a munkaadó megsértette-e a munkavállaló jogait, különböző bizonyítékok játszhatnak szerepet, melyek közül a munkavállaló tanúvallomása lehet az egyik. A módosított törvény életbe lépése előtti gyakorlatnak megfelelően a nyomozás során a munkavállaló kihallgatása a munkaadó jelenlétében történt, ha egyáltalán megtörtént. Papné Márton Erika, az OMMF főosztályvezető-helyettese lapunknak elmondta, hogy tapasztalataik szerint az ilyen, főnök jelenlétében tett tanúvallomásoknak egyik gyakori folyománya volt, hogy a cég rövid időn belül megszabadult a munkaerőtől. Ennek elriasztó hatása meg is mutatkozott, sokan nem nyilatkoztak, vagy később, írásban visszavonták vallomásukat – feltehetőleg nyomásra.

Márton Erika hozzáfűzte: roppant nehéz bebizonyítani, hogy van összefüggés a terhelő vallomás és az elbocsátás között, és nem – mondjuk – egy kényszerű költségvetési megszorítást követő leépítés eredményeképp kénytelen a cég megválni alkalmazottjától. A tavaly ősszel elfogadott törvény lehetőséget teremt arra, hogy a tanút, kérésére, védett tanúként kezeljék. Márton Erika a FigyelőNetnek kifejtette, ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a tanú adatait zártan kezelik, lepecsételt borítékban őrzik, melyet csak az eljáró ügyintéző, az osztályvezető, az ügyész és az ügyben eljáró bíró bonthat fel. Mivel az anonimként kezelt tanúvallomást a munkaadó is megismerheti, ezért azt az OMMF szakemberei, mielőtt a rendelkezésére bocsátják, kozmetikázzák: eltávolítják a vallomás azon elemeit, melyek felfedhetnék a tanú kilétét.

Körülményesebb bizonyítás

Papné Márton Erika elismerte: mivel az ilyen esetekben a tanú kilétére a munkaügyi vizsgálat során nem derülhet fény, a szembesítés kizárt, ezért nem a tanúvallomás lesz a döntő bizonyíték egy esetleges elmarasztaló ítélet esetén, a visszaélések bizonyítására más dokumentumokat használnak fel. Jóllehet a védett tanú jogait szabályozó törvény 2004. november elsejétől érvényben van, egy-egy cég ellenőrzése és az eljárás lefolytatása hosszabb folyamat, ezért egyelőre nincsenek tapasztalatok védett tanú ügyben.

További szigorítás

Január elsejétől lépett életbe az a törvénymódosítás, mely lehetőséget teremt a munkaügyi felügyelőknek, hogy ne csak azt vizsgálják, vajon mindenki részesül-e legalább a minimálbérben, hanem szegmentáltan ellenőrizzék, hogy mindenki a képzettségének megfelelő minimálbért kapja-e. A felügyelők azt is figyelik, hogy a kifizetések időben, azaz a következő hó 10-éig megtörténnek-e. A munka törvénykönyve egyébként lehetőséget nyújt, hogy munkaszerződés keretében a munkaadó eltérjen a fenti szabályoktól, de erre csak abban az esetben van lehetősége, ha ez a munkavállalóra nézve kedvezőbb, vagyis több pénzt kap és előbb.

Papné Márton Erika tájékoztatásunkra még elmondta: folynak a tárgyalások, hogyan lehetne ellenőrizni a munka világában neuralgikus pontnak számító teljesítménybérek kifizetését, illetve a kollektív szerződések betartását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik