Kertésznek, könnyűgépkezelőnek, villamosvezetőnek, autóbuszvezetőnek, ápolási asszisztensnek, számítógép-kezelőnek, jegyellenőrnek és jegypénztárosnak tanul az a harminc résztvevő, aki bekerülhetett a Befogadó Budapest-programba, aminek nemcsak az a célja, hogy hátrányos helyzetűeket munkához segítsen, hanem olyan példaértékű vállalati modell megteremtése, ami a hétköznapokba beépülve segíti a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű emberek munkahelyi befogadását, beilleszkedését. A résztvevők között van 59 éves, nyolc általánost végzett, de jó szakmával rendelkező is, csak éppen roma származású. A Befogadó Budapest projekt résztvevőiként idén szakmát tanulhatnak, jövőre pedig egy éves, garantált munkaszerződés várja őket. A programba bejutott hátrányos helyzetű emberek úgy látják, nemcsak esélyt kaptak, hanem önbizalmat is, mivel itt végre újra emberként bánnak velük.
Megközelíthetetlen munkaerőpiac
Nyári Ernő harmincegy évesen három gyerek édesapja, élettársával villamosvezetőnek tanul a Befogadó Budapest-projekt keretei között. Kőművesnek, tapétázónak és festőnek is kitanult, papírja is van róla, mégis nehezen talált munkát. Amikor reggel odatelefonált a gyárba azt mondták, hogy jöjjön be nyugodtan, mert sok embert keresnek, de amikor személyesen megjelent, még a délelőtti órákban, hirtelen betelt a keret. „Nehéz munkát kapni, ha valaki cigány” – mondta Ernő. Jónás Noémi szintén gyakran ütközik ilyen gátakba, előzetesen nem szerepel az elvárások között, de mihelyt meglátják, rögtön nyelvet is kell tudni például ahhoz, hogy ő kapjon egy egyszerű kiszolgálói munkát. Schneemeier Tamás dolgát is a személyes találkozók és a fényképes önéletrajzok nehezítik, ha nem is a származása miatt. Ki is hagyhatja önéletrajzából a születési dátumát, megjelenése elárulja, hogy 59 éves. Hiába van szakmája és beszél nyelveket, számára szinte „megközelíthetetlen a munkaerőpiac”.
A programban résztvevő harminc ember ugyanis dolgozni akart, csak nem jutott munkához. A Befogadó Budapest-projektet koordináló közhasznú szolgálat kifejezetten olyan munkavállalókat keresett, akik valóban motiváltak. Közel száz jelentkező közül választották ki a harminc résztvevőt. „Esetenként nehéz olyanokat találni a halmozottan hátrányos helyzetűek között, akik tényleg dolgozni akarnak” – fogalmaz Kiss Anikó, a Közhasznú szolgálat munkatársa, a Befogadó Budapest-program vezető mentora. A motiváltság elsődleges szempont volt, mivel a tanfolyamokat elvégzők felelősségteljes munkát fognak végezni ápolónőként, villamosvezetőként, nem lehet eltűnni a fizetés után egy-két napra.
A résztvevők azonban valóban kiutat kerestek saját helyzetükből. „A program nemcsak esélyt adott nekünk a létkrízisünkből való kilábaláshoz, hanem önbizalmat is. Itt figyelnek ránk és kiemelkedően emberségesek velünk” – fogalmazott Nádasdi Ildikó, a 25 éves fiatal roma anya, aki lassan két éve szinte alig talált munkát. Segélyre pedig nem jogosult, mert nem tud felmutatni egyéves munkaviszonyt, bár ennél jóval többet dolgozott, de a vállalkozók szívesebben fizetnek zsebből zsebbe, és nem legalizálják a munkaviszonyt.
Nyugodt körülmények között
A Befogadó Budapest diákjai idén szeptemberben illetve decemberben kezdhették el a képzést attól függően, hogy melyik szakmát tanulják ki. „Eddig gyakorlatilag egy spirálban vergődtünk: mivel nincs végzettségem, alig találok munkát, vagy ha találok az alkalmi, vagy feketén fizetnek. Mindkét esetben keveset. Valamiből élnem is kell, tanulni tehát nem tudok, hogy kapjak munkát” – fogalmazta meg Nádasdi Ildikó. A Befogadó Budapest-programot indító öt partnerszervezet, a Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat, az Összjáték Alapítvány, a BKV Rt., a Fővárosi Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, a Fővárosi Állat- és Növénykert úgy dolgozták ki az európai uniós forrásokból finanszírozott projektet, hogy az ilyen körülmények között élők is nyugodtan tanulhassanak. A tanfolyam ideje alatt minden hónapban megkapják a minimálbért. „Nem sok, de legalább van miből beosztanunk” – mondja Ernő, aki szerint így már azért sem kell aggódnia az órák alatt, hogy a gyerekének honnan lesz vacsora az asztalon. A bérlettámogatást is nagyon hasznosnak érzik a résztvevők, mivel így el is tudnak jutni a képzés helyszínére. A Befogadó Budapest-program teljes költségvetése 273 millió forint, amelynek 25 százalékát kapták meg a partnerek előlegként 2005 végén. A program az EQUAL Közösségi Kezdeményezés magyarországi megvalósításának keretein belül jöhetett létre.
„Egy biztos pontot kaptam ezzel a programmal” – mondja Tamás, aki 50 felett esélytelennek látja a munkakeresést. Székely Sándor nyolc általánossal rendelkezik, de már 48 éves, és az utóbbi időben ő is egyre nehezebben talált még alkalmi munkákat is.
A leterhelést is megfelelőnek érzik, bár némelyikük heti ötször jár iskolába vagy gyakorlatra, de az órákra egymás után is fel tudnak készülni. A szakma mellett a számítógépek kezelésére is tanítják őket, és van, aki nyelvtanfolyamra is járhat, ha az a későbbi munkájához elengedhetetlen. „A tanárok jól tanítanak, mindent megmagyaráznak, a gyakorlaton keresztül mutatnak be mindent, így könnyebben tanulunk” – mondja Nádasdi Ildikó. A tanfolyam elvégzése után határozott idejű munkaszerződés várja őket, és egy patrónus, aki végig segíti őket az új munkahelyükön. Mentoruk pedig az esetlegesen felmerülő szociális, családi, anyagi, lakáskörülményekkel kapcsolatos és egészségügyi problémák önálló megoldásában nyújt segítséget. Nem csak szakmát, munkatapasztalatot is kapnak, hogy utána referencia is legyen a kezükben.
Mindig segítenek
A tárgyi feltételek megteremtésén túl az emberséget is sokra értékelik. „A sorozatos kudarcok után a kételyek, a túlaggodalmaskodás miatt talán lassan feladtam volna a harcot” – fogalmaz Nádasdi Ildikó. A többiek is egyetértenek azzal, hogy ide bármikor bejöhetnek, emberségesen bánnak velük, és megadják a segítséget.
„Én is vagyok valaki, és ez jól esik” – mondja Ernő. Tamás is, Sándor is úgy érzik, ezzel a programmal kikerülhettek az ördögi körből. „De ez a program nemcsak azt jelenti, hogy hirtelen áthághattunk olyan akadályokat, amelyekből fakadóan a hátrányos helyzetünket lassan stigmaként viseltük, hanem átugró erővel segít át minket ezen a már-már létkrízisen” – foglalja össze a 25 éves roma kismama, mit is kap ettől. A többiek is hasonlóan látják. „Óriási lehetőség ez nekünk, de nem lehet elmondani, hogy mit jelent ez az egész program a számunkra” – mondja Ernő, aki szerint mindegyikőjük ismer még jó pár embert, akiknek ugyanezt megadhatná a Befogadó Budapest-program. Ernő szeretett volna több ismerőst is behozni, de betelt a keret. Majd a később induló programokat ajánlja nekik. A program lezárulása után, a tapasztalatok beépítését és a módszerek kidolgozását követően a közhasznú szolgálat ugyanis hasonló programok megvalósítását
tervezi , hisz a befogadó munkahelyek gyakorlatainak elterjesztése, beépülése egyre nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon. Legalábbis a közhasznú szolgálat munkatársai szerint.
