Pénzügy

Megjelent a felsőoktatási felvételi tájékoztató

Megjelent a kék könyvként is ismert jövő évi felsőoktatási felvételi tájékoztató, a diákok eligazodását a felvételi lap kitöltéséhez, a megfelelő képzések kiválasztásához több kiadvány is segíti - közölte az oktatási tárca vezetője.

Magyar Bálint elmondta: az új képzési szerkezetre való átállás jegyében a korábbi 413 szak helyett most csak 102 bemeneti szakot találhatnak majd a felsőfokú alapképzésben. Minden alapképzéshez legalább egy mesterképzést is meg kellett jelölniük a felsőoktatási intézményeknek, amelyek ugyanakkor legalább kettőt adtak meg. Így közel kétszáz mesterképzés is szerepel a tájékoztatóban, amelyek többségét a következő évben akkreditálják. Összesen várhatóan 3-400 mesterszakot akkreditálnak majd, és közel 70 olyan szak is indul, amelynek az adott intézményben nem volt „előzménye” – jelezte a miniszter.

Kevesebb bölcsész, több mérnök

A miniszter újdonságként említette a tanárképzés átalakítását: egységes, ötéves pedagógusképzést vezetnek be, tanári végzettség a mesterképzésben szerezhető. Erre alapvetően a diszciplináris tanárszakokról lehet jelentkezni. Magyar nem számít arra, hogy az új típusú képzési szerkezetre való átállás alapvetően átalakítja majd a felvételi jelentkezés struktúráját, ám a munkaerőpiaci igényeknek megfelelően csökkentik a bölcsész- és jogi képzések keretszámait, és emelkedni fog a műszaki és természettudományos képzések kerete.

Tájékoztató napok és kiadványok

Az elkövetkező hetekben a szaktárca 22 helyszínen szervezett tájékoztató napokat, emellett a következő két hónapban 183 helyen tartanak a felsőoktatási intézmények felvételi nyílt napokat. A Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató 2006 című kiadvány a meghirdetett szakok, kiegészítő diplomás képzések mellett tartalmazza a jelentkezéshez szükséges pontos adatokat és a felvételi kérelem helyes kitöltéséhez szükséges általános szabályokat. Az Érettségi és felvételi vizsgakövetelmények című kötet összegyűjti a kötelező és választható érettségi vizsgatárgyak követelményeit, a jogszabályi hátteret, az alkalmassági és a felsőoktatási intézmények saját vizsgáihoz szükséges követelményeket, és a kiadvány emelt szintű vizsgasorokat is tartalmaz.


A Doktori felvételi tájékoztató 24 egyetemen 158 doktori iskoláról nyújt áttekintést a jelentkezési tudnivalók mellett; a Szakirányú továbbképzéseket összegző kötet több mint 200 lehetőséget ismertet az érdeklődőkkel. A diákok eligazodását segíti még a négy kötetben, képzési területi bontásban kiadott Felvételi tájoló című kiadvány, amelyben felsőoktatási rangsorokat, felvételi statisztikákat, bejutási arányokat is találhatnak. A Felvi rangsor 2006 című kiadvány többek között akadémiai, hallgatói, szolgáltatói és munkaerő-piaci listákat közöl. Várhatóan januárban megjelenik egy újabb kötet is, amely az addig akkreditált szakokat, továbbképzési lehetőségeket tartalmazza. A felsőoktatási intézményekbe jövőre is február 15-ig lehet majd jelentkezni, a felvételi kérelmenként háromezer forintot kell fizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik