Pénzügy

Novembertől nem munkanélküli járadék jár

November elsejétől álláskeresési járadék váltja fel a munkanélküli segélyt.

A foglalkoztatási törvény most hatályba lépő módosítása szerint a munkanélküliek járadéka elnevezés álláskeresési járadékra, illetve álláskeresési segélyre változik. Ezzel a munkaügyi tárca az álláskeresés aktivitását szeretné elősegíteni. November elsejétől ugyanis a regisztrált munkanélkülieknek álláskeresési megállapodást kell kötniük a munkaügyi kirendeltségben, amelyben többek között szerepelnie kell azoknak a kötelezettségvállalásoknak, melyeket a munkanélkülieknek kell tenniük elhelyezkedésük érdekében. Így például rögzítik, hogy munkanélküli milyen módon tartja a kapcsolatot a munkaügyi kirendeltséggel, hogy pontosan mit kíván tenni mielőbbi elhelyezkedése érdekében, ennek időpontjára milyen célt tűz ki maga elé.

Új szabály, hogy a járadék első szakaszában, amely a járadékos idő fele, de legfeljebb három hónap, a járadék nem lehet kevesebb a minimálbér 60 százalékánál, a felső határa elérheti ennek kétszeresét, azaz a minimálbér 120 százalékát. Ez jóval magasabb járadékot jelenthet, mint a jelenlegi, a nyugdíj minimumhoz kötött felső határ.

A járadékos idő további részében viszont már egységesen csak a minimálbér 60 százaléka a járadék, ezzel is ösztönözve a mielőbbi elhelyezkedésre.

A járadékos időt úgy kell kiszámítani, hogy öt nap munkaviszony egy nap járadékos időt jelent. A járadékos idő legfeljebb háromnegyed év lehet.

Azok, akik nem rendelkeznek az álláskeresési járadékhoz négy év alatt legalább egy éves munkaviszonnyal, csak 200 nappal, azok a minimálbér 40 százalékát jelentő álláskeresési segélyt vehetik igénybe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik