Pénzügy

Heti Válasz: a Corvinus, az ELTE és a BGF a legjobb

A közgazdászképzésben a Budapesti Corvinus Egyetem, a jogászoknál az ELTE jogi kara, szálloda szakon a Budapesti Gazdasági Főiskola végzett első helyen a Heti Válasz című hetilap által összeállított ranglistán.

Orbán Krisztián, a listát összeállító Central European Management Intelligence (CEMI) Tanácsadó Iroda vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az összeállításban a három legnépszerűbb területet: a közgazdász, a jogi, valamint a szálloda- és vendéglátóipari képzéseket nyújtó összesen 34 intézményt állították rangsorba. Az intézményeket hat mérőszám alapján értékelték.

Figyelembe vették a nappali tagozaton a túljelentkezések arányát, az Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért helyezéseket, a diák- és tanárarányokat, az oktatók akadémiai fokozat szerinti összetételét.

Megkérdeztek nagyvállalatokat, amelyek nagy számban vesznek fel végzősöket és tíz fejvadász cég is választ adott a kérdőívekre – közölte Orbán Krisztián, hozzátéve: a rangsor összeállításakor együtt kezelték az egyetemeket és főiskolákat.

A CEMI ügyvezető igazgatója elmondta, hogy felsőoktatási rangsorok Amerikában 1983-tól, Nagy-Britanniában 1990-től, Németországban 1998-tól jelennek meg. Amerikában a rangsorok az egyik legfontosabb meghatározói annak, hogyan gondolkodnak a tanárok, a diákok és munkaadók a felsőoktatási intézményekről.

Bánhegyi Zsófia, a Heti Válasz marketingigazgatója arról számolt be, hogy a következő rangsor várhatóan jövő februárban jelenik meg, már önálló kiadványként. A célcsoportról kifejtette: számításaik szerint Magyarországon 235 ezer olyan személy van, akit a rangsor közvetlenül érint. Ezek közé sorolta azt a hatvanezer középiskolást, akik jövőre vagy két év múlva a rangsorolt szakokra felvételizni kívánnak, a listán szereplő karokra járó száznegyvenezer hallgatót és mintegy harmincezer, az érintett intézményekben tanító tanárt. Elmondta azt is, hogy a politikai kampány kezdetén szerették volna elvonni a politikától a lapot és új dimenzióba vonni, s az oktatás irányába indultak el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik