Pénzügy

Dolgozhatunk-e vagy nem az EU-ban?

Az Európai Unió új tagországainak munkaerejét sújtó nemzetközi korlátozások felszámolását sürgette a Financial Times brit napilap brüsszeli kiadása szerdai vezércikkében, azzal érvelve, hogy a bevándorló alkalmazottak segíthetnek elérni azt a gazdasági lendületet, amelyre az uniónak szüksége van. A korlátozások felülvizsgálatának közeledtével egyre több érv csap össze.

2004 májusában Nagy-Britannia, Írország és Svédország tette szabaddá az újonnan csatlakozók számára a munkavállalást, a többiek lelakatolták munkaerőpiacukat. A tizenkét régi tagállamnak jövő májusig kell felülvizsgálnia korábbi döntését. Az újak, köztük Magyarország, már elkezdte a lobbizást, hogy az összesen akár hét évig is elhúzható korlátozásokat minél előbb szüntessék meg.

Érvek mellette: kedvező tapasztalatok

Nagy-Britannia, Írország és Svédország több mint egyéves tapasztalatai nyilvánvalóan azt mutatják, hogy túlzottak voltak a félelmek a tömeges munkásrohamtól és a nyugati szociális biztonság megrendülésétől. Nagy-Britanniába például – miközben 500 ezer betöltetlen munkahelyet tartanak számon – az EU bővítését követő első tizenegy hónapban csupán 176 ezren érkeztek az új államokból munkát vállalni. Közülük 100 ezer lengyel állampolgár, és – ami a helyieket a legjobban meglepte – 27 százalékuk a cégirányításban, illetve a közigazgatásban talált munkát. Ez a munkaerőtömeg a kormány becslései szerint tavaly 715 millió eurónyi hozzájárulást jelentett a brit gazdaság növekedéséhez. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) adatai szerint 2004 végéig csupán 3900 magyar vállalt munkát a szigetországban.

A brit lap azzal is érvelt, hogy a munkaerőkorlátozás az utolsó maradványa Európa hidegháborús megosztásának, és a szabadságukért hosszú időn át küzdő kelet-európaiakban továbbra is a szabadság csorbulását, a negatív megkülönböztetés érzését kelti mozgásuk effajta visszafogása. A kelet-európai érvelésben fontos helyet foglal el az uniós alapszabadságjogok – köztük a mozgás szabadságának – sérülése, illetve a belső uniós piac emiatti torzulása. Támogatja a kelet-európaiakat az Európai Bizottság is, de a végrehajtó EU-szervnek nincs lehetősége kényszeríteni a kormányokat, hogy hagyjanak fel a korlátozásokkal.

Érvek ellene: vagy mindenkit beengednek, vagy senkit

A kedvező tapasztalatok ellenére a 12 tagállam közül Németország és Ausztria hajthatatlannak tűnik a munkaerő-piaci korlátozások feloldásában. E két országban a növekvő munkanélküliség miatt egyre erősebb belpolitikai feszültséggel indokolják a politikusok kemény ellenállásukat. A közvélemény egyértelműen azt támogatja, hogy a német és osztrák munkanélküliek jussanak először álláshoz, és ne a külföldiek. A munkaügyi minisztérium munkatársának beszámolója szerint szinte lehetetlen, hogy Ausztria és Németország már 2005-ben feloldja a korlátozásokat, ami különösen fontos lenne hazánk számára, hiszen a magyar munkavállalók legnagyobb része a német ajkú országokban próbál szerencsét.

Bár pár hónappal ezelőtt Ladó Mária, az FMM Integrációs és Nemzetközi Főigazgatóság főigazgatója még a FigyelőNetnek úgy nyilatkozott: tárgyalásokat folytatnak minden országgal a munkaerőpiac megnyitásáról, valószínűleg nem fognak sehol kedvező eredményt elérni. Ennek oka merőben politikai, hiszen a legtöbb régi tagállam azzal érvel, hiába bizonyosodott be, hogy a kelet-európaiak közül csak a lengyelek mobilak, diplomáciai okokból nem tehetik meg azt, hogy csak Lengyelországgal szemben tartsák fenn továbbra is a szankciókat.

Az utóbbi hónapokban azonban több újságban is megjelent a hír, hogy a skandináv államok talán feloldanák a korlátozásokat. Ladó Mária is megerősítette, Finnországból már kaptunk kedvező jeleket: a nemrégiben itt járt munkaügyi miniszter asszony biztosította a magyar kormányt, hogy mindent megtesz a nyitás érdekében, de felhívta a figyelmet, hogy a szaktárca vezetőjének törekvése még nem ér fel egy kormányzati ígérettel. A főigazgató asszony a Spanyolországgal folytatott tárgyalásokról is pozitívan nyilatkozott. Esetleg még ott látnának esélyt a kapuk megnyitására.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik