Pénzügy

Bérfedezetet követelnek a kórházak

Akár működési válságot is okozhat, ha október előtt nem emelik a kórházak támogatását – jelzik levelükben az ágazat vezetői. A kórházak gyógyszerkerete lassan eléri a kritikus szintet és akár súlyos ellátási zavarok is jelentkezhetnek – írja a Népszabadság.

„Nem vesszük tudomásul, hogy őszig ne javuljon a kórházak finanszírozása, s így az intézmények ne jussanak hozzá a dolgozók béremelésének fedezetéhez” – fogalmazott Golub Iván, a Magyar Kórház Szövetség elnöke, miután kiderült: a korábbi ígéretekkel szemben a legkorábban csak októberben emelné a kormány az intézmények alapdíját. Az indok: a kórházak öt százalékkal lépték túl a tavalyi teljesítmények szerint „meghúzott” határt. Az érintettek szerint a támogatás emelését nem lehet tovább halogatni, mert az őszre esedékes újabb 4,5 százalékos béremelés fedezetét csak a többletbevételekből tudják előteremteni, a tartalékaikat pedig felélik. Golub szerint a helyzetet jól érzékelteti, hogy a kórházak gyógyszerkerete lassan eléri a kritikus szintet. Nem egészen két és fél hétre elegendő a tartalék – ha ez két hét alá megy, súlyos ellátási zavarokat okozna.

A Magyar Orvosi Kamara – a finanszírozás mellett – a gyógyszerfelírást szabályozó kormányrendelet újragondolását kérte, az ugyanis álláspontja szerint elsősorban a betegek érdekeit sérti.

Az egészségügyi tárca közleményben reagált az aggályokra: e szerint arra vállalt kötelezettséget, hogy biztosítja a szeptember elsejétől esedékes béremelés fedezetét. Ezt teljesíteni is fogja. Ami a gyógyszerfelírást illeti: a tárca a közpénzek felhasználásának ellenőrzését csak úgy képes megtenni, ha a gyógyszertámogatást utalványozó orvosok dokumentációjába betekinthet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik