Pénzügy

Megváltoztatható a felvételi döntés

Jogi lépéseket csak azok tehetnek, akiknek rosszul számolták ki a felvételi pontjaikat. Az azonban nem jogellenes, ha az intézmény nem indít el egy szakot.

A felsőoktatási törvény alapján szűk körben ugyan, de van lehetőség a felvételt elutasító döntés ellen felülbírálati kérelmet benyújtani. Ezt a ponthatárok közlésétől számított 15 napon belül teheti meg az, aki úgy érzi, sérelem érte. Mindez szigorú szabályokhoz kötött: akkor kérhetünk jogorvoslatot, amikor szerintünk az intézmény jogszabályt vagy saját intézményi szabályzatát sértette meg. Ilyen lehet az, ha a felsőoktatási intézmény nem úgy és nem azokból a tárgyakból számolta a felvételi pontokat, ahogy az a felvételi tájékoztatóban vagy hivatalos kiegészítésében megjelent. Akkor is hibás lehet az intézmény, ha nem azt a sorrendet vette figyelembe, amit a jelentkező a jelentkezési lapon megjelölt, vagy ha nem számította be a többletpontokra jogosító igazolásokat.

A kérelmet a rektor vagy a főiskolai rektor, illetve a főigazgató által létrehozott bizottság bírálja el, majd dönt: vagy megváltoztatja a felvételi döntést, vagy elutasítja azt, mert nem tartja megalapozottnak. Nem érdemes azonban olyannak fellebbeznie a döntés ellen, aki néhány ponttal maradt le a felvételiről. A felsőoktatási intézményben ugyanis már nem merülhet fel olyan kifogás, ami az érettségi vizsga értékelésével, javításával kapcsolatos.

Az elmúlt években, amikor még a régi rendszer szerint zajlottak az érettségik, sok esetben az egyetemeken tettek felvételi vizsgát a jelentkezők. Az írásbeli dolgozatokat akkor is, most is – az intézmények által meghatározott időben és helyen – megnézhették a felvételizők, leggyakrabban néhány nappal a vizsga után.

Pótfelvételi a nyár végén

Akiket nem vettek fel egyik intézménybe sem, még egy esélyt kapnak a pótfelvételik során. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is a ponthatárok megállapításának másnapján hirdetik meg azokat a szakokat, ahova a nyári felvételi eljárás keretében lehet jelentkezni. Mivel az augusztus 12-i határidő nagyon közel van, ebben a felvételi eljárásban mindenki csak egy intézménybe és egy szakra vagy szakpárra adhatja be jelentkezési lapját. Változás az elmúlt évekhez képest, hogy idén csak költségtérítéses képzést hirdettek meg így az intézmények. A választék viszont bővült, sok intézmény minden szakjára, minden tagozaton hirdetett pótfelvételit.

A nyári eljárás során nemcsak azok jelentkezhetnek, akiket nem vettek fel első menetben, hanem olyanok is, akik egyáltalán nem felvételiztek idén. A külön erre a célra készült “nyári felvételi” felülnyomásos “A” és a normál eljárásban is használt “B” jelentkezési lapok az adott felsőoktatási intézménytől szerezhetők be térítésmentesen, és hozzájuk is kell beadni. Utóbbihoz csatolni kell azokat az iratokat, bizonyítványmásolatokat, amelyeket az intézmény a Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2005. című kiadványban megjelölt.

Valamennyi szak ponthatára itt megtalálható a FigyelőNet oldalain

Ajánlott videó

Olvasói sztorik