Pénzügy

Több fizetést a nőknek

Nemzeti és közösségi szintű intézkedéseket sürget a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság annak érdekében, hogy megszüntessék a nők és férfiak fizetése közötti különbségeket. Angelika Niebler német EP-képviselő jelentése ma kerül az Európai Parlament plenáris ülése elé.

A jogalkotók célja, hogy egységes, egyszerűsített szabályozásban foglalják össze az eddigi hét, munkahelyi esélyegyenlőséggel foglalkozó uniós irányelvet – írja a Világgazdaság. Az új jogszabályba beépítenék az elmúlt húsz év módosításait és az Európai Bizottság fontosabb döntéseit is.

A legfontosabb feladat, hogy pontosan mérhetővé váljon, mit is takar egy-egy munkakör – mondta Lévai Katalin, a bizottság szocialista tagja. Hozzátette: nemcsak a munkahelyi feladatokat kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy milyen képességekre van szükség az adott munkakör betöltéséhez. Ahhoz ugyanis, hogy a fizetéseket közelíteni lehessen egymáshoz, először meg kell teremteni annak feltételeit, hogy azok pontosan összehasonlíthatóvá váljanak.

Jelenleg az Európai Unióban átlag mintegy 16 százalékkal magasabb a férfiak keresete, mint a nőké, és ez a különbség alig változott az elmúlt években. Magyarországon is hasonló a helyzet: itthon a nők átlagosan 14 százalékkal visznek haza kevesebbet, mint férfi munkatársaik. Az uniós átlagon egyébként a bővítés sem változtatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik