Pénzügy

Túlértékelik diplomájukat a közgazdász pályakezdők

Míg a műszaki végzettségűek kezdő fizetési igénye összhangban áll a cég által kínáltakkal, a közgazdászok jóval a vállalat ajánlata fölé lövik be a fizetésüket. A Corvinus Egyetem állásbörzéjén a végzősök 160 ezer nettót szeretnének, a cégek csak 120 ezret kínálnak.

Ami még fontos

A Karrier Iroda kérdéseire választ adó vállalatok 75 százalékban a jól megírt önéletrajzot és kísérőlevelet említetették még a pályakezdőkkel szemben támasztott elvárások között. Elenyésző hányadban hozták szóba ugyanakkor a tanulmányi eredményt (mintegy négy százalék) és a diploma minősítését (két százalék).


A Budapesti Corvinus Egyetem tavaszi állásbörzéjén a friss diplomások átlagosan nettó 168 903 forintos fizetést kértek, ami körülbelül 240 ezer forintos havi bruttó bért jelent, míg a cégek átlagosan bruttó 197 ezer forintot kínáltak. A multinacionális vállalatok már jobban megközelítik a pályakezdők magas fizetéselvárásait, a nagyobb cégek átlagosan bruttó 220 ezer forintos fizetést ajánlottak a végzősöknek. A tavaly őszi Műegyetemi Állásbörzére látogatók, zömében műszaki végzettséggel rendelkező pályakezdők fizetési elvárásai viszont egybeesnek a cégek elképzeléseivel: a friss diplomások átlagosan bruttó 196 ezer forintos kezdő fizetésre áhítoztak, a vállalatok pedig bruttó 198 ezret kínáltak. Igaz a műszakisok rövid időn belül a jövedelmük megduplázására törekszenek. Három éves szakmai tapasztalattal már a bruttó 333 ezer forintos keresetet tartották reálisnak. De nem csak a fizetésükben térnek el a pályakezdők és a munkaadók igényei.

Szakmai tapasztalat

Mivel a munkaerőpiacra egyszerre kikerülő friss diplomások nagyjából azonos múlttal rendelkeznek, az egyetlen dolog, ami a cégek számára megkülönböztető jellemzőjük lehet, az a tanulmányok mellett már megszerzett szakmai tapasztalat. A Budapesti Corvinus Egyetem Karrier Irodájának rendezvényén a vállalatoktól érkező szakemberek egyértelműen a szakmai tapasztalatot emelték ki, mint az egyik legfontosabb kulcstényezőt, amire a munkaadó felkapja a fejét, ha a több száz pályakezdő önéletrajza között válogat. A BME Diákközpont felmérése szerint a cégek már a három hónapos munkatapasztalattal is megelégszenek, csak legyen. A közgázos állásbörzén résztvevő vállalatok 80 százaléka említette a szakmai tapasztalatot a pályakezdőkkel szemben támasztott elvárások között.

Dr. Juhos Andrea, a DBM ügyvezetője, a FigyelőNet karrier-tanácsadója is megerősítette a szakmai tapasztalat fontosságát, amire általában minden pályakezdőnek felhívja a figyelmét. „Még ha ingyen is dolgozik valaki diákévei alatt, mindenképpen megéri a befektetett energia, hiszen sokkal könnyebben talál állást” – mondta Juhos Andrea.

Ezzel szemben a Műegyetemi Állásbörzén résztvevő hallgatók csak a negyedik helyre sorolták a szakmai tapasztalat fontosságát az álláskeresés során. A diákoknak azonban nehéz a dolguk ezen a téren: miközben a cégek elvárják, a tanulmányok mellett megszerzett munkatapasztalatot is, lehetőséget erre csak nagyon kevés helyen adnak.

Fejlődőképesek

A Corvinus Egyetem Karrier Irodája felmérésének eredményei a sikeres álláskereséshez a jó fellépést és az idegennyelv-ismeretet is elengedhetetlennek mutatták. A cégek ezeket a szempontokat 94 százalékos arányban említették.

A pályakezdők közül egyre többen készülnek tudatosan az álláskeresésre, és meglepően jól szerepelnek a felvételi interjúkon. Önismeret híján azonban sokan átesnek a ló túlsó oldalára.
„Meglepő volt számunkra, hogy a diákok többségének nincs helyén az önbizalma. Egyes esetekben túlkompenzálnak, túlzott magabiztossággal próbálják elrejteni önbizalomhiányukat, más esetekben nyíltan bevallják a bizonytalanságukat” – foglalta össze tapasztalatai Deák Zsolt, a Captain Hungary Kft. ügyvezető partnere, aki egy állásbörze alkalmával száz pályakezdő kompetenciáit mérte fel saját tesztjeik segítségével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik