Pénzügy

Kolostorba vonulnak a menedzserek

Szilencium, imádság, szigorú rendszabályok - a vállalatvezetők a kolostori falak között keresnek átmeneti megnyugvást. Van szerzetes, aki vezetőképző szemináriumot is tart nekik, a Bibliából és a rend életéből merítve példáit.

Közel százezer kérés érkezett tavaly a német szerzetesrendekhez felsővezetőktől, hogy fogadják be őket néhány napra. Mindössze arra vágynak, hogy részt vehessenek a rend szigorú szabályok szerint kialakított életében, bármilyen kivételezés nélkül. A stressztől és világi hívságoktól meggyötört vállalatvezetők a kolostor csendjéből és az egyszerű életvitelből energiát nyernek, a szerzetesek pedig szívesen látják őket.

A kolostorban töltött szabadság nagy divat lett a német felsővezetők körében. Az elmúlt pár évben ugrásszerűen megnőtt a rendfőnökökhöz beérkezett „szálláskérések” száma.







Mire elég az idő?
A felsővezetők körében egyre inkább terjed a rövid, esetleg egy hosszú hétvége erejéig tartó szabadság, mivel nem akarják túl sokáig magára hagyni a vállalatukat. Ezzel szemben a pszichológusok szerint egy kolostorban eltöltött teljes hét sem elég az igazi feltöltődésre. Ennyi idő alatt éppen csak tudatosítani tudják magukban, mekkora a különbség stresszes életük és az igazi nyugalmat adó rendházi napok között. Igazi regenerációra csak akkor lenne lehetőség, ha legalább két hetet magukra szánnának egy évben. Ehelyett azonban többen a rendszeres visszatérést választják, évente ötször-hatszor feltűnnek egy kolostorban, akár két napra is.

Gyógyír a léleknek



A protestáns vállalatvezetők előtt is nyitva állnak a katolikus rendházak kapui, a szerzetesek felekezeti hovatartozás nélkül mindenkit szívesen látnak. Megadják a világi élettől meggyötört vezetőknek azt, amire vágynak, mindössze annyit várnak el, hogy ne zavarják meg a rend életét, és tartsanak be minden szabályt.

A szerzetesi magányt választó felsővezetőknek ugyanis a kolostor falain kívül kell hagyniuk a mindennapjaikhoz szorosan hozzátartozó kellékeket. Mobiltelefon, laptop, sőt határidőnapló nélkül, a világtól teljesen elvágva élnek. A nyakkendőt és az öltönyt hétköznapi ruhára váltják, szerzetesi cellában alszanak, hajnalban kelnek, napi ötször együtt imádkoznak a szerzetesekkel, ugyanazt eszik, amit a rend tagjai. A szerzetesek munkájából is kiveszik részüket: kertészkednek, egyéb fizikai munkát végeznek.

Mindezt nem a vallásos áhitat okán teszik, hanem azért, hogy elvonuljanak a világtól, és csak magukra koncentrálhassanak. S hogy sikerül is feltöltődniük a rövid idő alatt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy sok felsővezető visszatérő vendége a kolostoroknak.


Megcsillanó üzleti lehetőség



A rendházak közül jó néhányban az üzleti lehetőséget is felfedezték a felsővezetői vágyakban. A kérés elől korábban elzárkózó egyházi intézmények közül egyre több nyitja meg a kapuit a világiak előtt, jelenleg 270 kolostor fogadja őket. Közülük némelyiknek csak alacsony a kapacitása, két vendéget tudnak egyszerre elszállásolni, de a nagy rendházakban akár százötven világi is tartózkodhat egyszerre.

A klastromok közül némelyek alkalmazkodtak a sikeres, luxushoz szokott emberek igényeihez is, akik között például a Siemens vagy a BMW konszern vezetői is felbukkannak. Nem mindenhol várja a vállalatvezetőket csupán egyszerű cella, vászontakaró és közös zuhanyozó. Van, ahol igazi wellness központot hoztak létre számukra, hogy ne csak a lelküket, hanem a testüket is ápolhassák, a szállásuk pedig inkább hasonlít egy többcsillagos szállodai szobára, mint egy szerzetes cellájára. Természetesen kicsit többet is kell fizetniük egy ilyen rendháznak azért, hogy ott vendégeskedhessenek. Kérdés azonban, hogy így valóban azt kapják-e, amire vágytak.

Vezetési praktikák a Bibliából

Nem egyszerűen csak a kolostori élet válhat a felsővezetők előnyére. Néhány szerzetes tanácsadónak is felcsapott – igaz, nem saját ötlet alapján vágtak bele az üzleti tevékenységekbe. Anselm Grün barát Szent Benedek vezetési elveiről írt könyve Németországban bestseller lett, ami miatt a DaimlerChrysler továbbképző központjának vezetője megkereste és megkérte, hogy segítsen neki a menedzserek továbbképzésében. A könyv egyébként “Életet fakasztó vezetés” címmel magyarul is megjelent.

Így tehát a vállalati szakemberek a lelki gyakorlatok analógiájára elnevezett „menedzser gyakorlatokon” is részt vehetnek Németországban, ahol bibliai példák és a szerzetesrend irányítási elvei alapján új vezetési módszereket is tanulhatnak. A bencés kolostorok kifejezetten kedveltek a továbbképzésre vágyók körében, mivel a közel 1500 éves rendi szabályok sok tanulsággal szolgálnak a mai vállalatvezetők számára is. A demokratikus irányítási elvek és az erkölcsösség már évezredekkel ezelőtt szerepeltek a bencés rendházfőnökök szótárában. A menedzser gyakorlatokért természetesen busás árat kell fizetniük a vezetőknek: több mint ezer euróba kerül az egyhetes szeminárium.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik