Pénzügy

Legyek ura – a munkahelyen

A munkahelyi pszichoterrornak egyre gyakoribb oka a főnök vagy a munkatársak szadizmusa. Az elnyomott ösztönök immár a munkahelyen is előbújnak: vannak, akik csupán a hatalom fitogtatásáért kínozzák kollégáikat.

A pszichológusok meglepő eredményre jutottak a mobbing okainak, természetének és kivédési módjainak kutatásakor. A szisztematikus munkahelyi ellenségeskedésnek és zaklatásnak ugyanis a legtöbb esetben nincs semmilyen racionális oka. A főnökök és munktársak kizárólag a szadista hajlamaik kiélését élvezik, amikor egy társuk életét pokollá teszik.

A munkahelyi mobbing fogalmát Nyugat-Európában már jól ismerik: számos munkavállaló nyert már pert erre hivatkozva. A mobbing káros hatását számszerűsítik is, Németországban például évente 12,5 milliárd euróra becslik a mobbing miatt okozott teljesítmény-kiesést.


Legyek ura – a munkahelyen 1

A gyerekkori kegyetlenkedések

Míg a gyerekek általában a csoport leggyengébb tagját pécézik ki kegyetlen hajlamaik kiélése végett, a felnőttkori pszichoterrornak már bárki lehet alanya. A munkahelyen a sikeres és kedvelt beosztottakra és kollégákra is rászállhatnak a főnökök és a többiek.

Igaz azonban, hogy a nők, a gyakornokok és az idősebb munkavállalók könnyebben válhatnak áldozattá. Sőt, bizonyos iparágakban dolgozóknak szintén nagyobb esélyük van arra, hogy munkahelyi zaklatással szembesüljenek: leginkább a kiélezett versenyhelyzetben működő vállalatokra igaz ez, bankoknál és szociális munkát végző szervezeteknél figyelték meg leggyakrabban a munkahelyi mobbing jelenségét.

A témát kutató pszichológusok szerint még arra sem lehet egyértelmű választ adni, hogy milyen viselkedés váltja ki a főnök vagy a munkatársak kegyetlenkedéseit. Úgy látszik, a szisztematikus kicsináláshoz nem kell okot szolgáltatni, elég egy piros póló vagy egy szürke, hogy megalázások és rosszindulatú megjegyzések céltáblájává váljunk.






Ki a felelős?

A munkahelyi mobbing esetek
 40 százalékáért a főnök
 10 százalékáért a főnök és a kollégák
 20 százalékáért egy kolléga
 20 százalékáért a kollégák csoportja felelős.

Egyszerű szadizmus?

Miután pszichológusok az áldozatok viselkedésében semmiféle magyarázatát nem lelték a munkahelyi terrornak, a mobbingot gyakorlók motivációi felé fordultak. Gyakori például, hogy a főnökök egy nem jól megoldott feladat után bűnbakot keresnek beosztottaik között, hogy rá hárítsák a sikertelenség teljes felelősségét.

Legtöbbször a munkahelyi féltékenység, a hatalmi harcok is szisztematikus zaklatásba torkollanak. A nem kívánt kritikát hangoztatók is fejükre vonhatják társaik haragját. A legtöbbször azonban pusztán alacsony fokúnak mondható szadizmus kiéléséről van szó. A főnökök érezni akarják a hatalom gyakorlásának gyönyörét: parancsaikkal és kegyetlenkedéseikkel beteges hajlamaikat élik ki.

Ebben az esetben a mobbing céltáblájául szolgáló személy mindig más: néhány hétig az egyik, azután pedig egy másik beosztottat aláz meg és szekál a közvetlen vezető. Ilyenkor az alkalmazottaknak legalább szerencséjük van, mert a módszeres kicsinálás nem feltétlenül vezet a munkahely kényszerű elhagyásához.


Legyek ura – a munkahelyen 14

Teljesítménykiesés

A mobbingot elszenvedők munkateljesítménye, meglepő módon, jó ideig nem csökken a pszichikai terror alatt. Habár utálnak bejárni dolgozni, a munkatársak a rájuk kiosztott feladatokat ugyanolyan jól végzik, mint korábban. Éppen ezért nehéz idejében észrevenniük a mobbingot a hierarchiában feljebb állóknak.

Idővel azonban a kipécézett személy egyre kevésbé bírja a megaláztatásokat és a stresszt. A hiányzások és a betegszabadságok révén teljesítménye csökken. Végül a legtöbb esetben otthagyja a céget, és értékes tudását viszi magával.

A munkaügyi pert indító munkavállalók pedig tovább növelik a vállalat költségeit. Éppen ezért a szakértők a mobbing megelőzésére szólítják fel a vállalatokat: nekik sem éri meg a mobbing által okozott több millió forintos kárt elviselni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik