Pénzügy

EMMA két hét múlva érkezik!

A május elejétől induló Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis sokak szerint drága, újdonsággal nem szolgál, és az vele a kormányzat rejtett szándéka, hogy a jövedelmeket megadóztassa.

A kormányzat uniós csatlakozásunk időpontjára időzítve készül beindítani a már az előző szocialista-szabaddemokrata kormányzat alatt eltervezett, új munkaügyi nyilvántartó rendszert. A minisztérium módosította a korábbi, Egységes Munkaügyi Nyilvántartásról szóló jogszabály mozaikszavát, így jött létre EMMA, az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis. Bár az új rendszernek két hét múlva működnie kell, a munkaügyi központok dolgozói alig valamit tudnak róla.

Másodlagos szándék

Az 1992 nyarában megszüntetett munkakönyv óta nem volt olyan működőképes rendszer, amely alapján a munkavállaló, munkaadó és nem utolsó sorban a központi kormányzat hiteles és naprakész információkat szerezhetett volna a munkaviszony megszületéséről, a társadalombiztosítási járulékok megfizetésének tényéről. A szakminisztérium szerint elsősorban azért van szükség a rendszer közel 2,5 milliárd forintba kerülő kiépítésére és éves szinten több százmillió forintos fenntartására, mert a foglalkoztatási jogviszonyok jelenleg ellenőrizhetetlenek.

A Munkaügyi Szemle című szaklap idei harmadik számában publikált tanulmányában az Ádám-Kutas szerzőpáros ugyanakkor utal a minisztérium másodlagos szándékára: az eltitkolt szürke- és feketejövedelmek megadóztatására. A cikk az SZJA bevallások és a bejelentett munkaviszonyok összevetése alapján közel 300-500 ezer további, jelenleg bejelentetlen, munkaviszony létével számol.

Ugyanazok az adatok több helyen?

Az FMM honlapján található közlemény szerint a május 1-jétől működő EMMA alapját adó, induló adatbázist az Országos Nyugdíjfolyósító (ONYF) 2002. és 2003. év végi adatai, illetve az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2004. január 1. és április 30. közötti nyilvántartásában szereplő, létesített és megszűnt munkaviszonyok adatai képezik. Azaz a korábbi nyugdíj- és egészségbiztosítási pénztárak adatainak felhasználásával kívánják feltölteni az új munkaügyi rendszert.

Kik férhetnek EMMÁ-hoz?

 

• Saját PIN kóddal saját adataihoz a munkavállaló
• Cége adataihoz a munkaadó
Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, Foglalkoztatási Hivatal 
Országos Egészségbiztosítási Pénztár
Menekültügyi hatóság
Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelet
• Szociális igazgatás szerve a munkanélküli járadék kimerítése után adható rendszeres szociális segély folyósításához (például a települési önkormányzatok szociális irodái) 

De ha a társadalombiztosítás két ága is gyűjti a foglalkoztatással kapcsolatos adatokat, nem beszélve a KSH és az APEH adatairól, akkor miért is van szükség egy ötödik adatbázis kialakítására? Az ONYF közlése szerint a nyugdíjszerzéshez szükséges szolgálati idő nyilvántartását továbbra is ők végzik majd, így a munkaadó most már az EMMA-nak és az ONYF-nek is köteles jelenteni. Az viszont kérdéses, hogy az adatok duplikálása és a bírságolási lehetőségek növelése önmagában hogyan vezet majd el a bejelentett munkaviszonyok számának emelkedéséhez, a 2003-ban bejelentett 3,86 millió munkavállaló és önálló létszámának olyannyira áhított gyarapodásához.

A 2004-ben nyilvántartásba veendő 2,5 millió, A munka törvénykönyve hatálya alatt dolgozó munkavállaló mellé 2005-től újabb nyolcszázezer érkezik: a jelenleg a közszférában dolgozók állománya. Ezzel a rendszer olyan munkavállalókat is rögzít majd, akikről eddig is mindent tudott és tudhatott az állam.

Mit tud majd EMMA… 

…a munkavállaló adataiból:
• Személyi adatok (név, születéskori név, anyja neve, születési helye, dátuma)
• TAJ-szám
• Állampolgárság
• Személyi alapbér
• Munkaidő hossza
• Iskolai végzettsége, szakképzettsége
• PIN kód, amely a saját adatokhoz való hozzáférést biztosítja
A munkaadó adataiból
• Adószám (ennek hiányában adóazonosító jel)
• Megnevezés
• Telephely címe
• Székhely címe
• PIN kód 

Telefon, internet, posta, munkaügyi kirendeltség

A minisztérium és háttérintézménye, a Foglalkoztatási Hivatal eredeti elképzelése szerint az adatbázis elsősorban internetre és telefonos központra alapult volna. Ehhez már meg is született az ingyenesen hívható 185-ös telefonszám és a hasonló weblapcím: www.185.hu. Mivel az EMMA.hu URL címet egy internetes levelezési szolgáltatásait árusító cég már lefoglalta, az FMM a megalakulásakor egyszer már előállott, ismerős helyzetbe került: két éve az FMM.hu foglaltsága miatt választotta a tárca az fmm.gov.hu címet.

A lakosság és a KKV szektor gyér internet-elérése miatt végül a 174 munkaügyi kirendeltség is részt vesz az adatok egyeztetésekben. Így a tavaly ősszel elbocsátott munkaügyi dolgozók helyére újabb köztisztviselőket kell majd alkalmazni az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnál. A megkérdezett kirendeltségi dolgozók általában annyit sem tudtak a rendszerről, mint az újságírók – viszont maradt még majdnem két hetük a felkészülésre…

Az EMMA központi száma néhány nap múlva már minden médiumon elérhetővé válik a munkaadók és a munkavállalók számára egyaránt. Aki addig is szeretné meghallgatni, ezen a címen érheti el: www.fmm.gov.hu/upload/doc/200403/185.wav.


Az EMMA működési ábrája



EMMA két hét múlva érkezik! 1


(Forrás: FMM)


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik