Amíg az Európai Unió államainak átlaga 40 százalékos munkanélküliséget mutat a fogyatékkal élő munkaképes korúak körében, addig hazánkban ez az arány 85 százalékos. Emiatt komolyan bírálta Magyarországot Jürgen Köppen, az Európai Bizottság itteni delegációjának vezetője februárban. (Nagy-Britanniában a legalacsonyabb a vonatkozó számadat, 13 százalékos, alig valamivel magasabb, mint az egészségi problémákkal nem küzdő munkaképes korú lakosság adatai.)
Rawls és a minisztérium
John Rawls közgazdasági Nobel-díjas azt állítja, hogy a társadalom összhaszna mindig a legrosszabb helyzetben lévők hasznának növelésével arányosan növekszik. Rawls szellemisége alapján, ha a kormány több jövedelemhez segíti a megváltozott munkaképességűeket, ezzel valójában a társadalmi igazságosságot erősíti. Hiszen, mondja Rawls, ha nem lehetne előre tudni, hová születünk, mindannyian azt szeretnénk, ha esélyeink hasonlóak lennének.
Számos cégvezető és vállalati HR vezető valószínűleg vitába szállna a Rawls paradigma mondanivalójával. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium azonban úgy tűnik, osztja a világhírű közgazdász nézeteit, a korábbinál több erőfeszítést tesz az egészségi helyzetük miatt hátrányokat elszenvedő munkavállalókért. A minisztérium PHARE forrásokra támaszkodva pályázatot írt ki a foglalkozási rehabilitáció eszközrendszerének fejlesztésére. Sőt az országot elmarasztaló Köppen-bírálatot követően kérte a Humán Erőforrás Fejlesztés Operatív Program (HEFOP) egy részének átirányítását a fogyatékosok helyzetének javítására.
Az FMM honlapján az utóbbi időben számos a foglalkoztatási rehabilitációval kapcsolatos kiadvány tűnt fel. Ezenkívül a minisztérium volt az egyik támogatója a civil érdekképviseleti szervek által megrendezette „Rólunk, nélkülünk semmit!” konferenciának, amely a fogyatékkal élők hazai életesélyeit tárgyalta.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet és az ENSZ folyamatosan napirendjén tartja a fogyatékkal élők helyzetének javítását. A javaslatok és intézkedések sorában általában az első helyen jelenik meg a foglalkoztathatóság javítása. Az ENSZ megállapítása szerint közel 610 millió fogyatékkal élő van a világon, közülük 386 millió 15-64 év közötti munkaképes korú polgár. Mindannyian dolgozhatnának, ha lenne hol.
Legutóbb, magyar szakértői részvétellel 2001 októberében tripartit szakértői értekezletet rendeztek Genfben a fogyatékosság kezelésével kapcsolatos munkahelyi gyakorlatról. Az értekezleten kimunkált elképzelések tulajdonképpen megerősítették az egészséges és munkaképességükben csökkent dolgozok közötti egyenlő esélyek maradéktalan megteremtésének elképzelését.
Magyarországon a kilencvenes években intézményesen is kezdetét vette a foglalkozási rehabilitáció. Akkortájt közel nyolcszázezer ember számított rokkantnak, azaz volt valamilyen szintű leszázalékolása. 1995-ben több mint a felük szociális ellátást, rokkantnyugdíjat kapott. Közülük azonban alig 130 ezren szerepelnek a siketek, vakok vagy mozgássérültek között, azaz sokan kisebb-nagyobb mentális és fizikai problémák miatt kerületek a társadalombiztosítási ellátórendszerbe.
Az Országos Orvos Szakértői Intézet (OOSZI) folyamatosan hívja vissza felülvizsgálatra a korábban egészégileg károsodottnak minősített embereket. Ennek eredményeként a munkaképes állapotba visszasoroltak létszáma folyamatosan növekszik. A számukra megfelelő munkahelyek számadatai viszont nagyságrendjükben nemigen változtak. 2006-ig, a jelenlegi uniós költségvetési ciklus végéig a HEF OP és az ESZA (Európai Szociális Alap) terhére is lesz miben hajrázni.
Főként azért, mert a munkaügyi miniszteri szándék a megyei munkaügyi központok honlapjait böngészve már koránt sem fedezhető fel. Például a Fővárosi Munkaügyi Központ weblapján mindössze néhány sor szólítja meg a munkát kereső leszázalékoltakat illetve az őket alkalmazni kívánó munkavállalókat. Ha pedig nehezen közlekedő álláskeresőként, mondjuk két botra támaszkodva kísérelünk meg bejutni a munkaügyi kirendeltségekre, a legtöbb esetben eleve lehetetlen feladatra vállalkozunk.
