Pénzügy

Kiosztották a Nagy Testvér-díjakat

Egy díj, amelynek sem a kitüntetett, sem az átadó nem örül. A Nagy Testvér díjakat immár három éve olyan személyeknek és intézményeknek osztják ki, akik az adatvédelem terén rossz értelemben véve "alkottak maradandót", mert súlyosan és illetéktelenül beavatkoztak a polgárok magánszférájába.

Kiosztották a Nagy Testvér-díjakat 1A díjkiosztást nem jellemzi az Oscar-díj átadásához hasonló felhajtás: nemcsak a csillogás és a pompa marad el, de a kitüntetettek érdeklődésének hiányában rendszerint még gálaestet sem tartanak. Sem a jelölés, sem a díj elnyerése nem jelent igazán megtiszteltetést, sőt feltehetően maga az átadási ceremónia sem hatna vonzóan a jelöltekre: Nagy-Britanniában a díj egy emberi fejen taposó csizmát, Németországban pedig egy vasra vert alakot mintáz, utóbbi alkotáson egy másik klasszikus, Huxley “Szép új világ”-ából olvasható egy passzus. Ausztriában még ennél is tovább mentek: a “kitüntetés” idén egy élő csótányokkal megtöltött üveghenger volt.

Adatvédelmi Citrom-díjA Nagy Testvér-díjat 1998-ban alapította egy brit civiljogi szervezet. Az alkalmat George Orwell világhírű könyve, az “1984” megjelenésének 50. évfordulója, a díj nevét pedig az abban elhangzó szlogen, “Big Brother is watching you” (“A Nagy Testvér figyel téged.”), adta.

A rákövetkező évben már az Egyesült Államokban és Ausztriában is tartottak díjkiosztókat. A koncepció ezekben az országokban is hasonló: olyan magán- és közintézményeket, illetve politikusokat tüntetnek ki a díjjal, akik az adatvédelmi előírásokat és a személyiségi jogokat túlzottan lazán értelmezik.

Solana sem úszta meg

Pedig nem akármilyen társaságba kerülnek a díjazottak! A kitüntetettek között ugyanis igazán prominens személyiségeket is találhatunk. Javier Solanát tavaly az angliai zsűri a “legrosszabb hivatalnok” kategóriában találta kitüntetésre érdemesnek, az indoklás szerint azért, mert “a korlátozó információspolitika segítségével az Európai Uniót titkos kommandóüggyé” kívánja átalakítani.

Az idei német Big Brother díjazottak között két miniszter és három vállalkozás volt. A fődíj Otto Schilly belügyminiszteré lett, aki a zsűri sommás ítélete szerint a terrorizmus elleni harc ürügyén a személyiségi jogok, az adatvédelmi normák és az információs önrendelkezés leépítését segíti elő. Az egyik zsűritag meg is jegyezte, hogy még szerencse, hogy a díjkiosztóra nem közvetlenül szeptember 11. után került sor. Ám a személyiségi jogokra nem csak a nyugalmas időkben kell tekintettel lenni – tette hozzá.

Ausztriában a jobboldali Szabadságpárt kormányra kerülése óta adják át a Nagy Testvér díjakat, és Németországhoz hasonlóan a díjkiosztó októberben van. Az idei fődíjra Peter Westenthalert, az FPÖ parlamenti frakcióvezetőjét tartották érdemesnek, aki azzal a javaslatával vívta ki a zsűri elismerését, miszerint az egész lakosság ujjlenyomatát rögzíteni kellene.

Kukkoló főnökök, illegálisan gyűjtött adatok

A bizniszkategóriában – ahol korábban már a Microsoft osztrák cége és az IBM is helyezést ért el – idén a német díjkiosztón a ProtectCom nevű számítógépes cég vitte el a pálmát. Ez a cég olyan programot gyárt, amely lehetővé teszi a munkavállalók számítógép-használatának komplett megfigyelését. A főnök a program segítségével nemcsak az e-mailek tartalmáról és a lehívott internetes oldalakról szerezhet információkat, de bizonyos szókombinációk megadásával még ennél is többet tudhat meg beosztottjáról. Adott esetben például az “üzemi tanács” kulcsszóra rákeresve kellemetlen meglepetésben részesítheti a dolgozót.

A nálunk is közkedvelt RealPlayer sem úszta meg kitüntetés nélkül. Az internetes zenei szoftver ugyan ingyen kínálja szolgáltatásait, ám cserébe rögzíti, és a gyártó felé továbbítja a felhasználói szokásokat, preferenciákat és egyéb információkat. Az adatokat egy ún. scoring (pontozásos)-eljárással dolgozzák fel, és ez alapján elkészítik a felhasználó profilját. A profilt különböző webshopok rendelkezésére bocsátják, amelyek így következtetéseket tudnak levonni, például a vásárló hitelképességére nézve.

Megszületik a magyar kistestvér?

S hogy van-e valami értelme ennek az ironikus kitüntetésnek? A szervezők bíznak benne, hogy a nyilvánosság ereje rákényszeríti az imázsukra kényes cégeket és politikusokat, hogy nagyobb becsben tartsák a polgárok magánszféráját. Az adatvédelmi citromdíj ötlete mindenesetre Európában továbbhódít, újabb Nagy Testvérek csatlakozása várható Spanyolországban, Franciaországban, Dániában, sőt,Magyarországon is. Az első magyar díj átadására 2001. november 28-án kerül sor. A zsüriben tagjai között olyan közéleti személyiségeket köszönthetünk, mint Nádas Péter, El Kazovszkij, Enyedi Ildikó, Bojár Gábor, Pelle Andrea és Mérő László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik