Nagyon kevés közéleti szereplő van ma Magyarországon, aki büszke arra, hogy Orbán Viktor és Medgyessy Péter egyaránt a barátja. A FigyelőNet interjúban legalábbis ezt mondta. Változott azóta a helyzet?
Én pontosan úgy fogalmaztam: Medgyessy Pétert barátomként ismerem, a miniszterelnök úrral pedig nagyon jó, régi szakmai viszony van közöttünk.
Ismer bárkit az országban, aki elmondhatja magáról ugyanezt? Ez a különleges Parragh pozíció Magyarországon?
Vélhetően nem sokan vannak így.
Tart emiatt önvizsgálatot?
Nem, inkább csak érdeklődéssel figyelem ezt a helyzetet. Medgyessy Pétert tíz éve ismerem, a miniszterelnök úrral az első találkozónk még egyetemista korunkban volt, de a szorosabb együttműködés csak nemrég alakult ki közöttünk. Nem szoktam véka alá rejteni, hogy a Fidesz által képviselt gazdaságpolitika sokkal közelebb áll hozzám, mint a túlzottan liberális, a magyar vállalkozókat kevésbé centrumba helyező, a szocialistákat jellemző gazdaságpolitika.
Ezt az jelenthetné, hogy barátja, Medgyessy nem tudná becsábítani a csapatába?
Nem tartom valószínűnek. Először is én nem szeretnék egyik csapatba se beállni. Azt gondolom, kamarai elnökként az a feladatom, hogy semlegesen, politikamentesen próbáljam meg képviselni a magyar gazdaság érdekeit. Parragh László közel állhat egyik vagy másik kurzushoz, de a kamara elnöke nem szimpatizálhat ezzel vagy azzal a politikai csapattal. Ez ebben a nehéz helyzet, ezt kell feloldani.
A beszélgetéseik során a miniszterelnök utalt az Ön baloldali barátjára?
Rossz a kérdés.
Biztos?
Először is: a barátság nem eladó. Vagyis, ha az embernek van egy barátja, akkor egyik napról a másikra nem változhat meg. Azt a politikai viszonyok változása, az anyagi viszonyok változása nem befolyásolhatja, ha így történik, az nem barátság. Ez egy nagyon fontos szempont. Medgyessy Péterrel 92-ben nem azért lettünk jóba, mert várhatóan ő majd a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje lesz 2002-ben. Akkor ismertem meg, amikor a gyáriparosok szövetségének elnökségében dolgoztunk együtt és jól megértettük egymást. Üzleti kapcsolatban gyakorlatilag soha nem voltunk. De, ami a másik oldalt illeti: Orbán Viktor egyáltalán nem olyan kicsinyes, hogy ez őt bármennyire érdekelné. De tudja, mert évekkel ezelőtt többször szóba jött, hogy megkérdeztem Medgyessy Pétert és neki erről ez meg ez volt a véleménye. És, ahogy az élet ezt a furcsa helyzetet megteremtette, úgy nyilván fel is oldja.
A feltűnése a politikában szimbolizál valamit. Üzletemberként viselkedik. Ez szokatlan. Ahogy kereskedő barátom fogalmazta: akkor jó a megállapodás, ha a partner is úgy érzi, jól járt, jó üzletet kötött.
Persze. Bízom abban, hogy hamarosan ez lesz a normális Magyarországon. Ahogy Európában már az. Az ember nem tud kibújni a bőréből. És én nem is akarok. Ráadásul integratív személyiség vagyok, nem szeretem a konfrontációt, nem szeretem a konfliktusokat. Ma Magyarországon az emberek 99 százalékának az az érdeke, hogy kevesebb legyen az összeütközés, kevesebb legyen a baj, legyen gazdasági növekedés, kiegyensúlyozott gazdasági környezet. Az utca embere, a vállalkozó nem konfliktusérdekelt.
El se tudom képzelni, hogy valaki sikeres legyen az üzleti életben, miközben kerüli a konfliktust. Akkor kerüli a pénzt is.
A jó vállalkozó legfeljebb a konkurenciával van konfliktusban, nem a munkatársaival. Minek? Ha tartós konfliktusban vagy a munkatársaiddal, akkor nem számíthatsz rájuk. Rövid távon hatékony lehet a konfliktus, mert feszültséget teremtek a rendszeremben, azokkal, akik például lazítanak a normákon, de hosszú távon ez megbosszulja magát. Én a megegyezésnek, a kérdések tárgyalásos úton való rendezésének vagyok a híve.
Amint elnök-vezérigazgató leszek, én is a tárgyalásos utat kedvelem majd, lesz hozzá elég hatalmam.
Ez nem igaz. Törekszem arra, hogy a lehető legkevesebb alkalommal kelljen verekednem. Akkor ugyanis meg kell verni az ellenfelet, ott nincs pardon. De az egy másik helyzet, és lehetőleg nem szabad ilyen helyzetbe keveredni. A fejlett társadalmakban, a fejlett gazdaságokban az alapvető kérdésekben konszenzus van. És Magyarország is erősen halad ebbe az irányba. A külpolitikában alapvetően konszenzus van a pártok között. Nagyon bízom abban, hogy a gazdaság alapvető kérdéseiben is egyetértés van, hiszen Nyugat felé tartunk, azokat a normákat szeretnénk meghonosítani itthon. Nem véletlen, hogy ott a civil szervezeteknek, a kamaráknak nagyságrenddel nagyobb súlyuk van a társadalom, a gazdaság irányításában.
Jut eszembe Most éppen a kétkamarás parlament hozhatja nehéz helyzetbe. Medgyessy javaslata több hatalmat adna a kamarának. Mit tanácsol ilyenkor a miniszterelnöknek?
Első olvasatra tényleg úgy tűnhet, hogy befolyásosabbá válhatna a kamara. De nem hiszek abban, hogy van ma Magyarországon olyan politikai erő, amely igazán érdekelt lenne a kétkamarás rendszer bevezetésében, vagyis a saját hatalmának csökkentésében. Ilyen szintű kérdésekben általában nem alkotmánymódosítással szokott átalakulni a hatalmi szerkezet. Az alkotmányozáshoz nincs elég támogatottság, ahogy most látom. A másik: nehezen tudom elképzelni, hogy ettől olcsóbb lenne a közigazgatás, márpedig az lenne a fontos feladat. A demokratikus működés megteremtésére ugyanis léteznek mást technikák is. A civil szervezeteket sokféle módon be lehet vonni a döntéshozatalba, az egyeztetési folyamatba, ezt kellene inkább átgondolni.
Ez a hivatalos álláspont?
A fiókban van a nyilatkozat
De nem kérdezte senki, hogy mi erről a kamara álláspontja?
Senki, és a kérdés lekerült a napirendről. De egyébként az üzlet élet minden megoldást üdvözöl, amely a gazdasági élet szereplőinek, a civil szférának nagyobb beleszólást ad a döntések meghozatalába. A kétkamarás parlamentet is üdvözöljük. De nem feltétlenül kell átalakítani a jogrendet ahhoz, hogy megszólalhassunk. Másrészt szerintük csak akkor oldható meg a kérdés, ha széles társadalmi támogatottsága lesz, aminek most nem látjuk az esélyét.
Kiszivárgott hírek szerint, kapott ajánlatot miniszteri posztra, de nem fogadta el. Miért?
Nem kaptam.
Ha kapna, elfogadná?
Nem. Tudtommal nincs üres szék, ráadásul én jobban szeretem azt a függetlenséget, amit a kamara elnökeként élvezhetek, mint azt a hatalmat, amit a bársonyszékkel kapnék.
Hova tovább? Vagy Parragh László elérte a saját maximumát a magyar közéletben?
Tekintettel arra, hogy a magyar újságolvasó ismeri a hazai viszonyokat, komolytalan lenne az állítás, hogy a kamarai elnökség nem jár politikai nyomással. Hiszen minél erősebb a kamara, annál inkább van hatással a politikára is. Én nem kezelem úgy, hogy ez a pályám csúcsa volna. Úgy kezelem, hogy ez engem leköt. Úgy gondolom, hogy ezzel előre viszem a világot, egy picikét. Ahogy mondtam: Ausztriában, Németországban jelentősebb a kamarák szerepe. Azt meg most nem tudni, hogy milyen új feladatok jelennek meg az életben. Az biztos, hogy nem töröm rajta a fejem. Az egész generációnk óriási lehetőségek előtt áll az európai uniós csatlakozással. Egy frissen végzett diplomással könnyen előfordulhat, hogy Brüsszelben kell majd dolgoznia, ott kell leélnie az életét.
Vagy Magyarországon – olyan jól, mintha Brüsszelben élne.
Én erről meg vagyok győződve. Ezért fontos, hogy ne legyenek szélsőséges politikai erők a politikában.
Akkor a Fradival mi a helyzet?
Olyannyira elképzelhetetlen, hogy Várszagi Gábor valóban a jó üzlet miatt vette meg a Fradit? Ez az egész gazdaság átpolitizált. Ha valaki működik ezen a piacon, csinálja a dolgát, és valamelyik párthoz kötődik, fennáll annak veszélye, hogy kikezdik, elsődlegesen politikai alapon. És teljesen mindegy, hogy Orbán-bányáról van szó vagy Tocsik Mártáról. Nem ismerem az Orbán bányák ügyét, csak a sajtóból. De nem lehet elképzelni, hogy normális gazdaságban az kapja a megrendelést, aki előnyösebb ajánlatot ad, és csak azért kerül a támadások kereszttüzébe, mert ő a miniszterelnök apja? Ezt végtelenül szomorúnak tartom.
Védelmébe veszi Orbán Győzőt? Ha azonban kiderül, hogy a vevő a saját kárára tett kedvező ajánlatot az egyik félnek, például azért, hogy esetleg így gyűjtsön jó pontokat, vagyis dörgölődzött – tegyük fel -, az is természetes a normális gazdaságban.
Mégis úgy látom, hogy a különféle belemagyarázások politikai előnyszerzés miatt kapnak lábra a nyilvánosságban, csak azért, hogy örvényt kavarjanak a médiában. A bánya és a Fradi esetében is. És akkor remélem, hogy egymástól távoli dolgokkal példálództam.
Zavarba jönnek az emberek, amikor Parragh Lászlót kell megítélniük. Egyrészt úgy tekintik, hogy milyen jót bedörgölt a kormánynak most is, a sávszélesítés miatt követelt kompenzációval vagy a minimálbér felemelése miatt benyújtott számlával, illetve a reprezentációs költségek elszámolását korlátozó törvény módosítását követelve, másrészt a miniszterelnök személyes tanácsadója.
Nem dörgöltünk be. A kamara, amióta az elnöke vagyok, még egyszer sem foglalt állást politikai kérdésben. Politikai kérdésben nem szólaltunk meg, és amíg én leszek az elnöke nem is fogunk megszólalni. De felemeljük a hangunkat szakmai kérdésekben. Annak azonban mindig az az alapja, hogy a szakértőink megvizsgálják a helyzetet. Vagyis, amikor a sávszélesítés a gazdaság szereplői közül egy csoportnak súlyos problémákat okoz, akkor nekem nincs más választásom, mint hogy szóljak. Elismerve, hogy nemzetgazdasági szempontból nagyon sok előnye van a sávszélesítésnek, hiszen csökkenti az inflációt, felértékeli a hazai munka értékét, olcsóbbá teszi a fogyasztást, de az export szempontjából ugyanakkor súlyos problémákat vet fel. Vagy, amikor a reprezentációs költségek elszámolásáról beszéltünk, akkor felhívtuk az illetékesek figyelmét, hogy az a törvény úgy nem végrehajtható. Egy okos kormány ilyen helyzetben azt mondja: meghallgatom a bírálatot és döntök. A reprezentációs törvény esetében sem a régit állították helyre.
Folyamatosan üzletelnek, addig tárgyalnak, ameddig valamilyen, elfogadható megoldás nem születik. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy partnernek tekintsék a kormányt. Vagyis betartják az együttműködés szabályait. Nem hercigeskednek, nem hepciáskodnak, semmi kurucos virtus, nem üzengetnek a sajtón keresztül
Nem. És ez mindenütt a világon így működik.
Mekkora a cége?
Ez ma már több cég. A csempe-fürdőszoba rész a közismert, abból is kiskereskedelmi vonal, de van nagykereskedelem, projektértékesítés, ipari takarítógép forgalmazás és sok más, évente másfélmilliárdos forgalommal – vagyis épen akkora, hogy a magyar gazdaság összes nyűgét-baját közvetlenül érzem a bőrömön.
Az állami megrendelések nőnek az új hivatal révén?
Korábban sem volt és most sincs ilyen megrendelésem. A csempével ugyanis az a helyzet, hogy a generálkivitelező vásárol, vele köt szerződést a megrendelő. Ő pedig szabadon választ. Sajnos egyetlen minisztériumnak sem szállítottunk.
És a prominens személyek fürdőszobái?
Az elmúlt 12 évben rengeteg prominens személynek adtunk el fürdőszobát, de erről soha nem beszéltem. Politikusnak, művésznek, közéleti személyiségnek. De a cég a forgalma semmit nem nőtt a kamarai elnökségem óta.
Nincs a világ előtt a magánélete.
Nem is tartozik oda.
Van pedig az üzleti életben, aki büszke arra, hogy Új-Zélandra jár vitorlázni.
Én nem járok, az én életemben nincsenek ilyen csámcsognivaló csemegék. Tizenöt éve házasodtunk össze a feleségemmel, és nagyon jól megvagyunk egymással. A baráti körünk nem változik, nem teszünk ki barátokat, de veszünk fel újakat, a hobbink a síelés, a természet és a mászkálás, teljesen normális életet élünk. Amúgy rosszul vagyok a hajón, ahogy a feleségem is.
Mit gyűjt?
Bort. Bort gyűjtök. Van egy borospincém, amit saját magam rendeztem be. Válogatom bele a bort. Jó villányiak vannak benne.
Vannak százezer forintot érő borok is ma már.
Én mindig olcsón veszem meg a bort, és most ér már sokat.
Az üzleti kihívásért vásárol?
Á, dehogy. Nem, nem. Engem nem úgy neveltek, hogy vegyek egy üveg bort százezer forintért, és igyam meg. Én 93-ban megvettem a Gere Attilától 150 üveg Cabernet Sauvignont, és most értem el oda, hogy iszom, de már étteremben sem lehet ezt az évjáratot kapni, vagy ha lehet, akkor tízezer forintos nagyságrendű az ára, de én akkor nyolcszáz forintot adtam érte. Most 1500-ért vagy 2500-ért veszem meg ugyanezt, és remélem, hogyha az egészségem meglesz, akkor 2006-ban, 2010-ben iszom meg.
Alig hallani, hogy a kamara kifogásolná a Széchényi terv pályázatinak elbírálását.
Mert nem kifogásoljuk. Minden bizottságban ott vagyunk, rendszeresen beszámolnak nekem a pályázatok állásáról, és nem volt probléma. Úgy tudom, hogy lényegében kivétel nélkül minden szakmailag megalapozott pályázat nyert. Inkább az a baj, hogy kevés a jó pályázat. Erre ősszel külön programot dolgozunk ki, hogy segítsük a vállalkozókat.
A legfinomabban fogalmazva is mondható, hogy nincs pénzhiány a rendszerben.
Egyelőre nincs, de messze még az év vége. Eddig a pályázatokra elkülönített keret 20 százalékát osztották ki. Van miért lobbizni.
